Egyszer egy leányka elment hazulról az erdőre. Eltévedt az erdőn, s keresni kezdte az utat hazafelé. Nem találta, de egyszer csak elérkezett egy házikóhoz.

Az ajtó nyitva volt, benéz az ajtón, látja, hogy senki sincs a házikóban, s bemegy.

Három medve lakott ebben a házikóban. Egyik volt az apa, Mihail Ivanics, nagy volt és borzas. Másik volt az anya. Ez kisebb volt. Nasztaszja Petrovna volt a neve. Kis medvebocs volt a harmadik, úgy hívták: Misutka.

A mackók nem voltak otthon, elmentek sétálni az erdőre.

Két szobája volt a házikónak. A leányka bement az első szobába, s három tányért látott az asztalon, leves volt bennük. Az első tányér nagy volt, Mihail Ivanics tányérja, a másik, a kisebb, Nasztaszja Petrovnáé, a harmadik, kis kék tányérka, a Misutkáé. Mindegyik tányér mellett kanál is volt: egy nagy, egy közepes, meg egy kicsi.

A leányka kezébe vette a nagy kanalat, kanalazott vele a nagy tányérból, azután fogta a közepes kanalat, kanalazott vele a közepesből, azután fogta a kis kanalat, kanalazott vele a kicsi kék tányérból. Misutka levese esett a legjobban neki.

A leányka szeretett volna leülni, s három széket látott az asztal körül: egy nagyot, a Mihail Ivanicsét, egy kisebbet, a Nasztaszja Petrovnáét, s egy harmadikat, egészen kicsit, kék párnácskával, a Misutkáét.

Felmászott a nagy székre, de leesett róla; azután ráült a középső székre, de kényelmetlen volt neki, azután ráült a kicsi székre és elnevette magát - olyan jólesett az ülés rajta.

Térdére vette a kék kistányért és enni kezdett. Megette mind a levest és elkezdett a széken himbálódzni.

A kis szék eltört, s a leányka leesett a földre. Felkelt, felemelte a kis széket s bement a másik szobába. Ott három ágyat látott; az egyik nagy volt: Mihail Ivanics ágya, a másik közepes: Nasztaszja Petrovnáé, a harmadik - Misutkáé.

A leányka belefeküdt a nagy ágyba - túlságosan tágas volt neki; belefeküdt a közepesbe - túlságosan magas volt neki; belefeküdt a kis ágyba - beleillett, mintha neki szabták volna, s el is aludt benne.

Hazajöttek a medvék nagy éhesen; s hozzá akartak látni az ebédhez.

A nagy medve vette a tányérját, belenézett, s elbődült rettenetes hangon: - Ki evett az én tányéromból?

Nasztaszja Petrovna megnézte a tányérját, s elordította magát, ha nem is olyan dörgő hangon: - Ki evett az én tányéromból?

Misutka pedig meglátta az üres tányért, s így sipítozott cérnahangon: - Ki evett az én tányéromból, és ki ette meg egy cseppig a levesemet?

Mihail Ivanics ránézett a székére, s elordította magát rettenetes hangon: - Ki ülhetett a székemen, s ki mozdíthatta el a helyéről?

Nasztaszja Petrovna ránézett a székére, s elordította magát, ha nem is olyan dörgő hangon: - Ki ülhetett a székemen, s ki mozdíthatta el a helyéről?

Misutka ránézett az eltört kicsi székre, s ezt sipította: - Ki ülhetett a székemen, s ki törhette el a lábát?

Aztán bementek a másik szobába.

- Ki feküdt az ágyamon, s ki gyűrte össze? - bőgte Mihail Ivanics rettenetes hangon.

- Ki feküdt az ágyamon, s ki gyűrte össze? - bőgte Nasztaszja Petrovna, ha nem is olyan dörgő hangon.

Misutka pedig odatolta a kicsi széket az ágyhoz, felmászott az ágyába, s ezt sipította cérna-hangon:

- Ki feküdt bele az ágyamba?

S egyszerre meglátta a leánykát s olyat visított, mintha a húsába hasítottak volna.

- Itt van! Fogják meg! Fogják meg! Ajajaj! Fogják meg!

És meg akarta harapni a kislányt.

A leányka kinyitotta szemét, megpillantotta a medvéket s az ablakhoz rohant.

Nyitva volt az ablak, a leányka kiugrott rajta és elmenekült. A medvék pedig nem érték utol.