BELÉPÉS  
KAPCSOLATFELVÉTEL
 
MOBILAPP  
KIPRÓBÁLOM DÍJMENTESEN

Nemzetközi programban vizsgálták a magyar gyerekek egészségét



A magyar gyerekek túl sok cukros italt fogyasztanak, kevés friss gyümölcsöt és zöldséget esznek, nem mozognak, és nem alszanak eleget - derült ki egy nyolc országban végzett európai kutatásból, amelynek magyar résztvevői közül minden hatodik gyermek túlsúlyosnak, illetve elhízottnak bizonyult.

 

Az európai fiatalok egészségi állapotának felmérésére indított I Family projektben belga, ciprusi, észt, német, olasz, spanyol és svéd gyerekeket vizsgáltak a magyarok mellett. Mint Molnár Dénes, a Pécsi Tudományegyetem gyermekklinikájának igazgatója a magyar eredményekről a baranyai megyeszékhelyen tartott pénteki sajtótájékoztatón elmondta: a nemrégiben zárult projektbe mintegy 16 ezer, 18 év alatti gyermeket vontak be. Magyarországon 2323 gyermeket vizsgáltak Zala és Baranya megyében.

A résztvevőktől biológiai mintákat vettek, fizikai, pszichológiai vizsgálatoknak vetették alá őket, kérdőíveket töltettek ki velük, étkezési naplót kellett vezetniük és mérték a fizikai aktivitásukat is. Molnár Dénes utalt arra, hogy a mostani kutatás egy 2007-ben indult sorozat része volt, amelynek lényege, hogy ugyanazokat a gyerekeket vonták be hét évvel ezelőtt és most is a vizsgálatokba. A kutatásban részt vevő Kovács Éva az eredményekről szólva elmondta, hogy a vizsgált fiatalok között 10 százalékot képviselt a túlsúlyos, hat százalékot a kifejezetten elhízott gyerekek aránya, ami az európai középmezőnyt jelenti. Kiemelte az eredmények közül, hogy Magyarországon túl sok cukros italt fogyasztanak a gyerekek, a nyolc ország közül a második legrosszabb eredményt értük el ebben a tekintetben.Az adatok szerint hetente tizenhat alkalommal vesznek magukhoz cukrozott üdítőt vagy tejkészítményt a gyerekek.

Megjegyezte, hogy Magyarországon különösen alacsony a friss gyümölcs- és zöldségfogyasztás aránya: az ajánlott napi öt adagot csak a gyermekek 8 százaléka veszi magához, eközben az ajánlott napi hatvanperces fizikai aktivitás csak a fiúk 22, a lányok 8 százalékánál valósul meg. Az egészségesnek mondható 10-11 órás alvás pedig csak a gyerekek 10 százalékánál teljesül. Molnár Dénes elmondta, hogy a program végeredménye egy tanulmány, valamint egy olyan kommunikációs stratégia lesz, amely a fogyasztói szokások megváltoztatásán keresztül segít a fiatalok egészségének megőrzésében, egészségi állapotuk javításában. Az eredmények és a javaslatok eljutnak az Európai Unió, a magyar kormány döntéshozóihoz, és egyszerűsített formában a pedagógusokhoz és a szülőkhöz is.

A gyermekklinika igazgatója azt mondta, a mostani vizsgálat rámutatott arra is, hogy az elhízáshoz vezető problémák orvoslásában már egy-egy életmódbeli változás - sport, választékosabb étkezés, több alvás, a cukros italok helyett a vízfogyasztás erősítése - elindításával nagy eredményeket lehet elérni.

2014-06-03
 
Írta: informed.hu
 
Rovat: egészség

Szeretnék ilyen híreket kapni >>

TECHNIKAI SEGÍTSÉG
SZAKMAI SEGÍTSÉG
óvoda | óvodás gyermek | óvodai élet | óvodapedagógusok honlapja | óvodapedagógus alkalmassági vizsga | óvodapedagógus munkaköri leírása | óvodapedagógus portfólió | óvodapedagógus ponthatár | óvodai információk | óvodai cikkek | óvodai folyóirat | óvodai magazin| óvodai adminisztráció | letölthető anyagok | óvodai dokumentumok | óvodai portál | óvodai iratminták | óvodai módszertár | óvodavezető portál | óvónők szakmai weboldala

Nemzetközi programban vizsgálták a magyar gyerekek egészségét

Technikai Segítség
Név:
E-mail:
Telefon:
Üzenet:
 
  Üzenet elküldése  
Szakmai Segítség
Név:
E-mail:
Telefon:
Üzenet:
 
  Üzenet elküldése  
Hírlevélre feliratkozás
Név:
Intézménynév:
E-mail:
Beosztás:
Telefon:
 
  OK  
Belépés
E-mail:
Jelszó:
 
  Belépés