BELÉPÉS  
KAPCSOLATFELVÉTEL
 
MOBILAPP  
KIPRÓBÁLOM DÍJMENTESEN

Megjelent a 99/2014-es kormányrendelet a minősítésről



A 99/2014. évi kormányrendelet számos, lényeges elemében felülírja a 326/2013-as rendeletet. Változik a minősítési eljárásban való részvétel feltételrendszere.

 

A rendelet teljes szövege itt érhető el.

Az alábbiakban a változásokat emeljük ki:

 

(2) A 2013. szeptember 1-jén Pedagógus I. fokozatba besorolt, több mint nyolc év szakmai gyakorlattal rendelkező
pedagógus minősítési eljárása során 2013. szeptember 1. és 2018. június 30. között a  3.  § (1)  bekezdésében
meghatározott, a  minősítési eljárásra történő jelentkezéshez szükséges szakmai gyakorlat időtartamára vonatkozó
szabályt nem kell alkalmazni. A  2013. szeptember 1-jén Pedagógus I. fokozatba besorolt, több mint nyolc év
szakmai gyakorlattal rendelkező pedagógus először 2014-ben kezdeményezheti a  minősítési eljárást. A  saját
kezdeményezésre induló minősítési eljárás feltételeként előírt szakmai gyakorlat idejébe, a  gyakornoki időben
megszerzett szakmai gyakorlat kivételével be kell számítani a  2013. szeptember 1. előtt megszerzett szakmai gyakorlatot is.
2014-04-02
 
Írta: OviAdmin
 
Rovat: jogszabályfigyelő

Szeretnék ilyen híreket kapni >>

TECHNIKAI SEGÍTSÉG
SZAKMAI SEGÍTSÉG
óvoda | óvodás gyermek | óvodai élet | óvodapedagógusok honlapja | óvodapedagógus alkalmassági vizsga | óvodapedagógus munkaköri leírása | óvodapedagógus portfólió | óvodapedagógus ponthatár | óvodai információk | óvodai cikkek | óvodai folyóirat | óvodai magazin| óvodai adminisztráció | letölthető anyagok | óvodai dokumentumok | óvodai portál | óvodai iratminták | óvodai módszertár | óvodavezető portál | óvónők szakmai weboldala

Megjelent a 99/2014-es kormányrendelet a minősítésről

Technikai Segítség
Név:
E-mail:
Telefon:
Üzenet:
 
  Üzenet elküldése  
Szakmai Segítség
Név:
E-mail:
Telefon:
Üzenet:
 
  Üzenet elküldése  
Hírlevélre feliratkozás
Név:
Intézménynév:
E-mail:
Beosztás:
Telefon:
 
  OK  
Belépés
E-mail:
Jelszó:
 
  Belépés