Van olyan hét, amikor a gyereken a megfázás semmilyen tünete nem észlelhető. Az ilyen hetek száma nem sok, de vannak mondjuk olyan napok is, amikor csak kicsit sápadt és reggel, ébredés után köhint néhány érceset, mint restiben a bácsik egy pofa sör mellett. Ilyenkor általában csak legyintek. Ez még nem az!

Megfigyeléseim szerint a bölcsiben és oviban egyfajta baktériumtenyészet ver tanyát októberben és márciusig vígan él a kellemes melegben ide-oda futkosó gyerekeknek köszönhetően. Sebaj, örülünk nekik, mert a kicsik immunrendszere az ő segítségükkel lesz vaskemény, szuperbiztos, támadhatatlan. Legalábbis ez a közvélekedés. Gondolom, az óvó nénik immunrendszere minden földi halandóénál masszívabb, mert őket még sosem láttam betegnek, még csak az orrát sem fújta egyikük sem az idei télen.

Ida lányom sem sokszor, szeptember óta, amióta bölcsibe jár, mindösszesen négyszer volt beteg. Volt szájfertőzés, kötőhártya gyulladás, és köhögés-nátha kettő. Ebből a legutóbbi a szokásos bágyadt nézés, enyhe nátha, majd hőemelkedés. Haza is küldték őkelmét szépen.

Hazahoztam. Tea, vitaminok, kényeztetés, mesekönyvek olvasása következett. A délutáni alvás után Idus már fitten kelt, és körülnézett a lakásban. Aztán szépen, szisztematikusan mindennel játszott, majd mindent megunt, aztán mindennel megpróbált egyszerre játszani, kicsit behisztizett, végül éhes lett, majd rajzfilmet akart nézni, aztán pedig kergetőztünk. Végül fürdés, extra kakaó és most már tényleg alvás következett. Köhögni nem köhögött, az orra sem folyt.

Elgondolkodtam, vajon másnap reggel haladéktalanul vigyem-e vissza a bölcsibe, vagy pedig legyek rendes, jóravaló anyuka, aki vár két napot, elviszi a doki nénihez a gyereket és csak aztán viszi újra közösségbe a kis beteget, vagy frissen gyógyultat.

Kockáztattam, s a doki néni áldásával harmadnapra visszavittem a bölcsibe. Közben próbáltam dolgozni, ellátni a háztartási teendőket, s buzgón szedtem a vitamint, mert éreztem, hogy lassan én is lefáradok annyira, hogy elkapjak valami jó kis téli kórságot.

Idus úgy tűnik, nem lett betegebb.

Kérdés, hogy minden esetben lehet e lazán venni a dolgot. Jártam már úgy is, hogy a szokásos bágyadt nézés, enyhe nátha, amit igyekeztünk elbagatellizálni jól fejlett megfázássá dagadt, iszonyú orrfolyással, köhögéssel, s elesettséggel párosulva. Ez volt a hármas számú betegség, és nem kívánom vissza, lévén, végül mi, szülők is elkaptuk, ki sem tudtunk belőle keveredni három hétig, megvolt életünk első közösen végigköhögött karácsonya, szilvesztere. Az is megkapta, aki csak ránk nézett a lépcsőházban, mikor elrebegtünk egy rekedt „jó reggelt!”- et. Volt, hogy csak tátogni tudtam, mert hangszálaim felmondták a szolgálatot.

Az biztos, hogy a bölcsiben teljesen hétköznapi a kissé taknyos gyerekek látványa, s a már említett ízes köhögés is egészen megszokott. Már nem is csodálkozom, amikor egy cuki kisfiú, aki lehuppan mellénk a kispadra, hogy felhúzza a tornanadrágját, úgy tüsszent az arcomba, mint a hátfejű sárkány. Végtére is nem beteg, csak egy kicsit meg van fázva. Letörlöm az arcomat, s rámosolygok. Sok szerencsét kívánok magunknak. Látom magam előtt az immunrendszerünket, amint ötösbe kapcsol. Némelyik gyerek viszont többet van otthon, mint a csoportban. Többeket már tucatnyi orvos megvizsgált, de nem talált semmiféle komoly bajt. A köhögés majdcsak elmúlik egyszer.

Mi serényen szedjük a vitaminokat, nagyi már ezerszer elmondta, hogy ha ő nem szedné évek óta a csodaszert, melyet nekünk is ajánl, nem lenne ennyire fitt nyolcvanhat éves korára. Tanácsát megfogadtuk. Nagyi tényleg olyan, mint valami orvosi kísérlet alanya, mindenkit lemos a pályáról a korcsoportjában. Hogy a cseppek, vagy a genetika tehet e róla, nem tudni.

Mi sem tehetünk mást, mint bízunk magunkban, a csodaszerekben és a vakszerencsében, hogy a bacilushorda, ami az oviban tenyészik, szépen elmegy mellettünk, ha meg nem, akkor kicsit fejlődik az immunrendszerünk.

Mégsem árt, ha mindezek mellé még lassacskán kifejlődik egyfajta náthaérzékelő központ is az agyunkban. Így három szempillantás alatt meg tudjuk állapítani, hogy a gyerek beteg-e, és inkább el se vigyük a bölcsibe, vagy elég aktív, és akkor sem lesz gond, ha kicsit bágyadtabban indul a napja.

Ha akkor is náthás, amikor hazajön, semmiképp sem szabad tovább kísérletezni. Amint láthatóan kezdi megadni magát a szervezet, sokkal nagyobb az esély, hogy a mezei náthán kívül valami cifrább dolgot is összeszed, ráadásul a bölcsiben is erősíti a tenyészetet, amit végül mindenki elkap. És ha ő beteg, akkor nekünk is otthon kell lenni, a dorbézoló baktériumok pedig lehet, hogy minket is elvisznek egy körre.

Fő az óvatosság és talán némi túlbiztosítás. Nem lehet véletlen az a közvélekedés sem, hogy hiába bölcsis a gyerek, a kedves anyuka egyelőre ne élje bele magát túlságosan rég nem látott munkahelyébe. Jobb, ha a rosszabbra számítunk eleinte. Maximum kellemesen csalódunk.