BELÉPÉS  
KAPCSOLATFELVÉTEL
 
MOBILAPP  
KIPRÓBÁLOM DÍJMENTESEN

Átadták az ország első önkormányzati fenntartású ökumenikus óvodáját



A 300 személyes óvoda a katolikus, a református és az evangélikus felekezet felügyeletével működik.

 

Átadták az ország első önkormányzati fenntartású ökumenikus óvodáját a főváros II. kerületében, a Völgy utcában. Láng Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester beszédében elmondta, hogy elsősorban a növekvő gyermeklétszám tette indokolttá az óvoda épületének felújítását és bővítését. Az ökumenikus jelleget pedig a kerületben élő családok lelki, hitbéli igényéhez igazították.  Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere azt hangsúlyozta, szerencsésen találkozott az önkormányzat és az ökumené, hiszen az egyik a lokalitást, a másik az univerzalitást képviseli.  Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kerületi lakosként az óvoda átadásán örömét fejezte ki, hogy az önkormányzat úgy döntött, a korábban is óvodaként funkcionáló épületet átveszi, és továbbra is a gyerekek nevelését szolgáló intézményként működteti.

Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója elmondta, hogy korábban az épület a Magyar Rádió óvodája volt, most pedig a II. kerületi önkormányzat bérli az épületet. Böröcz István hangsúlyozta, hogy az MTVA elkötelezett a gyermekek ügye iránt, ennek már számos bizonyítékát adta, és a kerülettel is szoros az MTVA kapcsolata.

A felújítás után a Völgy utcai óvoda 10 csoportjába 300 gyermek jár majd. A júniusban kezdődött rekonstrukcióban elvégezték a lapos tető és a tetőteraszok hőszigetelését, mindenütt kicserélték az elavult padlóburkolatot, a belső üvegfelületeket biztonságossá tették. Felújították az óvoda kertjét, a tereplépcsőket és az alagsori foglalkoztató előtti játszóteraszt is.

Az önkormányzat saját költségvetéséből biztosította a felújítás összköltségét, 600 millió forintot. Az óvodában jelenleg öt csoportból egy protestáns, négy pedig katolikus.

Szintén kedden adták át a II. kerületi önkormányzat Labanc utcai óvodáját, száz hellyel. Ott négy foglalkoztató szobát, egy tornaszobát és egy ebédlőt alakítottak ki.

 

2013-10-01
 
Írta: mti
 
Rovat: jogszabályfigyelő

Szeretnék ilyen híreket kapni >>

TECHNIKAI SEGÍTSÉG
SZAKMAI SEGÍTSÉG
óvoda | óvodás gyermek | óvodai élet | óvodapedagógusok honlapja | óvodapedagógus alkalmassági vizsga | óvodapedagógus munkaköri leírása | óvodapedagógus portfólió | óvodapedagógus ponthatár | óvodai információk | óvodai cikkek | óvodai folyóirat | óvodai magazin| óvodai adminisztráció | letölthető anyagok | óvodai dokumentumok | óvodai portál | óvodai iratminták | óvodai módszertár | óvodavezető portál | óvónők szakmai weboldala

Átadták az ország első önkormányzati fenntartású ökumenikus óvodáját

Technikai Segítség
Név:
E-mail:
Telefon:
Üzenet:
 
  Üzenet elküldése  
Szakmai Segítség
Név:
E-mail:
Telefon:
Üzenet:
 
  Üzenet elküldése  
Hírlevélre feliratkozás
Név:
Intézménynév:
E-mail:
Beosztás:
Telefon:
 
  OK  
Belépés
E-mail:
Jelszó:
 
  Belépés