BELÉPÉS  
KAPCSOLATFELVÉTEL
 
MOBILAPP  
KIPRÓBÁLOM DÍJMENTESEN

Hoffmann Rózsa: több mint 105 ezer pedagógus átsorolását végezték el



Az életpályamodell részeként a béremelés 160 ezer pedagógust érint, közülük 105 286 átsorolását végezte el az állami intézményfenntartó - mondta a köznevelési államtitkár.

 

Hoffmann Rózsa a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, szeptember 25-ig befejeződött az állami intézményekben a pedagógusok átsorolása, és minden pedagógus láthatta, hogy a régóta várt béremelés mit jelent számára. A nem állami intézményeknek is minden segédanyagot megadtak − mondta, hozzátéve, nincs hír arról, hogy elmaradások lennének.

Az államtitkár közölte, hogy a béremelésnek köszönhetően a jövedelmek 10−100 ezer forinttal nőnek. Példaként említett egy tudományos fokozattal rendelkező középiskolai tanárt, aki osztályfőnök, és eddig a besorolásán túl 10 ezer forintot kaphatott, ami a munkáltató döntésén múlt. Mostantól a keresete 252 300 forintról 271 ezer forintra emelkedett.

Egy egyetemi végzettségű, kétdiplomás, 30 éve a pályán lévő általános iskolai tanár a korábbi 176 300 forint helyett 237 200 forintot kap. Egy több mint 30 éve pályán lévő, főiskolai végzettségű általános iskolai tanító, aki osztályfőnök és munkaközösség-vezető az eddigi 191 600 forint helyett 293 800 forintra számíthat − említett további példákat az államtitkár.

A bérek emelésére az idei költségvetési összkiadás 32 milliárd, a jövő évi büdzsében pedig több mint 150 milliárd − mondta.    Hangsúlyozta, hogy az érintettek most az emelés 60 százalékát, a fennmaradó 40 százalékot pedig 2017-ig kapják meg, négy részre elosztva. Így kiszámítható, előre kalkulálható pálya vár a pedagógusokra - mondta az államtitkár, hozzátéve, hogy 2015-re időzíti a törvény a pedagógusmunkát segítők bérének emelését.

Hoffmann Rózsa összegzése szerint a pedagógusok 99 százalékának emelkedett a bére. A bérkompenzáció után a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) intézményeiben csak 108 olyan pedagógus lesz, akinek a bére nem éri el a szeptember 1. előtti szintet. A kompenzációt a KLIK tankerületi igazgatói egyénileg vizsgálják meg, október 5-éig és október 15-éig megszületik a döntés − magyarázta az államtitkár, hangsúlyozva, hogy a kompenzációt az érintettek novemberben esedékes fizetésükkel, szeptember 1-jéig visszamenőleg kapják meg.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a béremelkedés értékállóságát törvény garantálja, nincs még egy olyan foglalkozási ág, ahol a számítási alap a minimálbér. Ha a minimálbér nő, automatikusan nőnek a pedagógusbérek is − mondta. Akinek eddig például hat túlórája volt, abból négyet a mostani rendszerben is beszámítanak − említett az államtitkár egy másik kérdést az új rendszerrel összefüggésben. Elmondta, arra is figyelni szerettek volna, hogy ne legyenek túlterheltek a pedagógusok, és a túlórák sosem tartoztak az alapbérhez.

Azt téves információnak nevezte, hogy az érettségiért ne kapnának majd pluszjuttatást a pedagógusok, és azt is, hogy nőttek volna a munkaterhek. A törvény rögzíti, a kötött munkaidőn belül mit lehet elszámolni, és ebben nincs olyan, amit eddig ne végeztek volna a pedagógusok − jelentette ki, hangsúlyozva, hogy semmilyen külön, központi szabály nincs a 32 óra nyilvántartására.

Kérdésre válaszolva a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének sztrájkkészültségéről azt mondta, nem igazán érti, miért merült fel a sztrájkfelhívásuk ötlete. A sztrájkhoz való jogát senkinek nem kérdőjelezi meg − jegyezte meg, majd ismét megerősítette: nem nőttek a munkaterhek.

2013-10-01
 
Írta: mti
 
Rovat: jogszabályfigyelő

Szeretnék ilyen híreket kapni >>

TECHNIKAI SEGÍTSÉG
SZAKMAI SEGÍTSÉG
óvoda | óvodás gyermek | óvodai élet | óvodapedagógusok honlapja | óvodapedagógus alkalmassági vizsga | óvodapedagógus munkaköri leírása | óvodapedagógus portfólió | óvodapedagógus ponthatár | óvodai információk | óvodai cikkek | óvodai folyóirat | óvodai magazin| óvodai adminisztráció | letölthető anyagok | óvodai dokumentumok | óvodai portál | óvodai iratminták | óvodai módszertár | óvodavezető portál | óvónők szakmai weboldala

Hoffmann Rózsa: több mint 105 ezer pedagógus átsorolását végezték el

Technikai Segítség
Név:
E-mail:
Telefon:
Üzenet:
 
  Üzenet elküldése  
Szakmai Segítség
Név:
E-mail:
Telefon:
Üzenet:
 
  Üzenet elküldése  
Hírlevélre feliratkozás
Név:
Intézménynév:
E-mail:
Beosztás:
Telefon:
 
  OK  
Belépés
E-mail:
Jelszó:
 
  Belépés