BELÉPÉS  
KAPCSOLATFELVÉTEL
 
MOBILAPP  
KIPRÓBÁLOM DÍJMENTESEN

A járvány harmadik hulláma miatt elrendelt rendkívüli intézkedések



A koronavírus-világjárvány harmadik hulláma rendkívüli intézkedések megtételét tette szükségessé, amelyek az óvodai nevelést is érintették. A gyakorlati kérdéseket vesszük sorra, amelyek az óvodavezetők és a pedagógusok elkövetkező heteit meghatározzák.

 koronavírus, óvodabezárás

A veszélyhelyzet meghosszabbítása

Az Országgyűlés 2021. február 22-én fogadta el, még azon a napon kihirdették és hatályba is lépett a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvény. Ennek preambuluma szerint a koronavírus-világjárvány idején a Kormány alapvető célja, hogy
– megvédje a magyar emberek életét és egészségét, valamint
– mérsékelje a gazdasági károkat és megőrizze a munkahelyeket.

A cél eléréséhez gyors és hatékony döntéshozatalra van szükség. Az elmúlt hónapok bebizonyították, hogy a korábban elfogadott, rendkívüli és átmeneti jogi keretek jól szolgálták ezeket a célokat. A Kormány legfontosabb törekvése, hogy az ország mielőbb maga mögött hagyja a járvány időszakát, ezért a Kormány a veszélyhelyzetben alkotott rendeletek hatályának meghosszabbítását tartja szükségesnek.

A fentiek alapján az Országgyűlés az Alaptörvény 53. cikk (3) bekezdése alapján felhatalmazta a Kormányt, hogy a veszélyhelyzetet és az ahhoz kapcsolódó kormányrendeletek hatályát kilencven nappal, 2021. május 23-ig meghosszabbítsa. Így 2021. február 22-én lépett hatályba a 2021. február 8. napjával kihirdetett veszélyhelyzettel összefüggő rendkívüli intézkedések hatályának meghosszabbításáról szóló 80/2021. (II. 22.) kormányrendelet, amely a veszélyhelyzettel összefüggő korábbi kormányrendeletek hatályát kilencven nappal meghosszabbította.

Rendkívüli intézkedések az óvodákban

A COVID-19 világjárvány 2021 februárjában elindult harmadik hulláma miatt a Kormány az emberi életek védelme és a fertőzések számának csökkentése érdekében rendkívüli intézkedéseket rendelt el, amelyek az óvodákat is érintették, illetve érintik. Ennek megfelelően 2021. március 5-én jelent meg a Magyar Közlönyben és március 8-án lépett hatályba a védelmi intézkedések ideiglenes szigorításáról szóló 104/2021. (III. 5.) kormányrendelet, amelynek 11. § (2) bekezdése szerint az óvodákban 2021. március 8-ától (előreláthatólag április 7-ig) rendkívüli szünet van érvényben.

A kormányrendelet szerint a köznevelési intézmények működése kapcsán a kormányzati intézkedések végrehajtásáról, a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó, egyes törvények módosításáról szóló törvény értelmében a köznevelésért felelős miniszter határozatban rendelkezik.

Országos rendkívüli szünet az óvodákban

A katasztrófavédelmi törvény felhatalmazása alapján veszélyhelyzetben az oktatásért felelős miniszter határozati úton rendelkezhet a köznevelési intézmények működéséről. Most is erre került sor.

Az emberi erőforrások minisztere 17/2021. (III. 05.) határozatában 2021. március 8. és április 6. között az óvodákban rendkívüli szünetet rendelt el. A határozat szerint az óvodában az első munkanap 2021. április 7. A miniszteri döntés a fenntartó típusától függetlenül minden óvodára vonatkozik.

Az emberi erőforrások minisztere 18/2021. (III. 06.) határozatában – az önkormányzatok kérésének eleget téve – elrendelte, hogy a rendkívüli szünet alatt az intézményben gyermekfelügyeletet kell biztosítani. Ez a lehetőség elsősorban azoknak a szülőknek a részére áll rendelkezésre, akik a gyermek nappali elhelyezését munkájuk vagy más nyomós ok miatt más módon nem tudják megoldani, tehát csak nagyon indokolt esetben javasolt igénybe venni.

Fontos körülmény, hogy a rendkívüli szünet alatt az óvodai gyermekétkeztetés is biztosított. A veszélyhelyzet ideje alatt teendő, egyes szociális és gyermekvédelmi ellátásokkal kapcsolatos intézkedésekről, valamint a szociális és gyermekvédelmi szolgáltatásoknak a veszélyhelyzet ideje alatt elrendelt működési rendjéről szóló 556/2020. (XII. 4.) kormányrendelet 19. §-a szabályozza a köznevelési intézményekben jogviszonnyal rendelkező gyermekek részére biztosított intézményi gyermekétkeztetést a zárva tartás időszakában. A jogszabály szerint a települési önkormányzatoknak, illetve az óvodák nem állami fenntartóinak a szülő vagy más törvényes képviselő kérelmére – elvitel vagy kiszállítás formájában – a Gyvt. 21/A. és 21/B. §-a szerinti, kiemelten az ingyenes és kedvezményes intézményi gyermekétkeztetést biztosítaniuk kell az óvodákat érintően elrendelt zárva tartás esetén.

Ha a gyermek a lakóhelyétől eltérő településen jár óvodába, és annak zárva tartása alatt a szülő, más törvényes képviselő a gyermek számára az ingyenes vagy kedvezményes intézményi gyermekétkeztetést igényli, akkor
– az ingyenes vagy kedvezményes intézményi gyermekétkeztetést a gyermek lakóhelye szerinti települési önkormányzat köteles biztosítani,
– a nem ingyenes vagy kedvezményes intézményi gyermekétkeztetést pedig biztosíthatja.

Rendkívüli szabályok a beiratkozásnál

Az emberi erőforrások minisztere 19/2021. (III. 10.) számú határozatában a 2021/2022. nevelési évre történő beiratkozás rendkívüli szabályait rögzítette. A miniszteri határozat szerint az óvodáknak a járványügyi szempontokra figyelemmel időbeosztást kell készíteniük az óvodai beiratkozásra vonatkozóan. Az óvodába elektronikusan is bele lehet iratkozni. A beiratkozáshoz szükséges iratokat a 2021/2022. nevelési év első napján kell bemutatni.

A 2021. évi országos pedagógiai-szakmai ellenőrzések (tanfelügyelet) halasztása

A járványügyi helyzet alakulásának figyelembevételével az emberi erőforrások minisztere a 2021. évi országos pedagógiai-szakmai ellenőrzések (tanfelügyeletek) legkorábbi időpontjának és az időpontok nyilvánosságra hozásának halasztásáról döntött.

A járvány elleni védekezés hatékonyabbá tétele érdekében a 2021. évben lefolytatandó országos pedagógiai-szakmai ellenőrzések helyszíni látogatásainak megszervezése és lebonyolítása csak a veszélyhelyzet elmúltát követően történik meg.

A jövő évi ellenőrzési időpontok kijelölésére és a szakértők felkérésére, valamint az érintettek értesítésére vonatkozó határidő a veszélyhelyzet megszűntét követő napra módosul. Ezzel együtt a tanfelügyeletek helyszíni látogatásainak első időpontja a veszélyhelyzet megszűnését követő 31. napra változik.

A cikk teljes egészében elolvasható az Óvodai Vezetési és Nevelési Módszertani Tanácsadó áprilisi számában.

2021-03-23
 
Írta: dr. Farkas Ildikó
 
Rovat: jogszabályfigyelő

Szeretnék ilyen híreket kapni >>

TECHNIKAI SEGÍTSÉG
SZAKMAI SEGÍTSÉG
óvoda | óvodás gyermek | óvodai élet | óvodapedagógusok honlapja | óvodapedagógus alkalmassági vizsga | óvodapedagógus munkaköri leírása | óvodapedagógus portfólió | óvodapedagógus ponthatár | óvodai információk | óvodai cikkek | óvodai folyóirat | óvodai magazin| óvodai adminisztráció | letölthető anyagok | óvodai dokumentumok | óvodai portál | óvodai iratminták | óvodai módszertár | óvodavezető portál | óvónők szakmai weboldala

A járvány harmadik hulláma miatt elrendelt rendkívüli intézkedések

Technikai Segítség
Név:
E-mail:
Telefon:
Üzenet:
 
  Üzenet elküldése  
Szakmai Segítség
Név:
E-mail:
Telefon:
Üzenet:
 
  Üzenet elküldése  
Hírlevélre feliratkozás
Név:
Intézménynév:
E-mail:
Beosztás:
Telefon:
 
  OK  
Belépés
E-mail:
Jelszó:
 
  Belépés