BELÉPÉS  
KAPCSOLATFELVÉTEL
 
MOBILAPP  
KIPRÓBÁLOM DÍJMENTESEN

Újranyitás az óvodákban



Az újranyitás feltételrendszeréről és a nyári nyitvatartásról dr. Maruzsa Zoltán köznevelését felelős államtitkár beszélt.

 koronavírus, digitális munkarend

Lapzártánk után jelentette be a köznevelésért felelős államtitkár a Facebookon azokat az új szabályokat, amelyek alapján az óvodai nevelőmunka a rendkívüli szünet alatt biztosított ügyeleti rend után visszatért a „normál működési rendhez.” A szaktárca a járványveszély mértékének érdemi csökkenésével, valamint a szülők szabadságának végességével indokolta a május végi változtatást.

Az új rendelkezések 2020. május 20-án, a Magyar Közlöny 2020. évi 114. számában jelentek meg az óvodák és bölcsődék újranyitásáról, valamint a nyári táborok megszervezéséről szóló 215/2020. (V. 20.) kormányrendeletben, amelynek rendelkezései több lépcsőben, 2020. május 25-én, június 2-án, illetve június 8-án léptek hatályba.

Az újranyitásra, a veszélyhelyzet előtti működéshez való visszatérésre Budapesten kívül május 25-étől, Budapesten pedig június 2-ától került sor. Mindez azt jelenti, hogy az óvodáknak ettől az időponttól kezdődően az Óvodai nevelés országos alapprogramja alapján kell a nevelőmunkát folytatniuk, működésüket pedig az általános köznevelési szabályok szerint kell megszervezniük. A szülőknek a kötelező óvodáztatásra figyelemmel kell a gyermekeket óvodába vinniük, ugyanakkor, a normál működési rend keretében, a szülő az óvodai házirendben leírtak szerint igazolhatja a gyermek távolmaradását megfelelő indok alapján.

Fontos, hogy az intézményeknek külön igazolás nélkül is fogadniuk kell a gyermekeket, ugyanakkor az országos tisztifőorvos továbbra is folyamatosan hangsúlyozza, hogy gyermekközösségbe csak egészséges gyermeket vigyenek a szülők, és aki betegnek érzi magát, az maradjon otthon!

Az óvodáknak egész évben folyamatos ellátási kötelezettségük van, az intézmények nyáron is csak legfeljebb két hétre állhatnak le (nyári zárás). Ez idő alatt a gyermekek másik óvodában történő elhelyezését a fenntartónak biztosítania kell.

Adatszolgáltatási kötelezettség

Az új kormányrendelet adatszolgáltatási rendelkezéseket is előírt. Az előírás szerint az óvodai nevelésben részt vevő gyermekek számáról az óvodáknak naponta kell adatot szolgáltatniuk
– a KIR rendszer használatával,
– a KIR rendszerben meghatározott adattartalommal, továbbá
– tájékoztatniuk kell a feladatellátási helyük szerinti település polgármesterét.

Az új rendelkezések alapján az egészség és élet megóvása, valamint a nemzetgazdaság helyreállítása érdekében elrendelt veszélyhelyzettel kapcsolatos rendkívüli intézkedésekről szóló 81/2020. (IV. 1.) kormányrendelet 6. § (4) bekezdésében biztosított, a polgármester rendkívüli szünet elrendelését lehetővé tevő hatásköre megszűnt.

Szintén fontos változás, hogy a veszélyhelyzet során a gyermekek napközbeni felügyeletével kapcsolatos intézkedésekről szóló 152/2020. (IV. 27.) kormányrendelet hatályát vesztette.

A magánóvodák működése

Amennyiben a település polgármestere május 25., illetve június 2-a előtt nem vonta vissza a településen működő magánóvodákra is vonatkozó rendkívüli szünetet elrendelő döntését, akkor az vidéken legkésőbb május 25-én, Budapesten június 2-án hatályát vesztette, így ezektől az időpontoktól legkésőbb ebben a magánfenntartású óvodai körben is megindulhatott a normál működés szerinti óvodai nevelőmunka.

Az állami bértámogatás nem változott

Fontos kiemelni, hogy a járványhelyzet a magánfenntartóknak is járó átlagbéralapú állami támogatást alapvetően nem érintette. A 2020. évi költségvetési törvényben, a köznevelési intézményeket érintő költségvetési támogatások felhasználásának szabályai változatlanul érvényben vannak.

A Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében igényelhető járulék- és adókedvezmények

A koronavírus-világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges azonnali intézkedésekről szóló 47/2020. (III. 18.) kormányrendelet közterhekkel kapcsolatos részletszabályairól és egyes új intézkedésekről szóló 61/2020. (III. 23.) kormányrendelet szerinti adó- és járulékkedvezmények csak az ott felsorolt gazdasági ágazatba tartozó tevékenységet végző munkáltatókra vonatkoznak, az óvodákra nem.

A veszélyhelyzet idején történő csökkentett munkaidős foglalkoztatásnak a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében történő támogatásáról szóló 105/2020. (IV. 10.) kormányrendelet hatálya pedig nem terjed ki a köznevelésről szóló törvény 2. § (3) bekezdés b) pontja és 88. § (4) bekezdése szerint költségvetési támogatásban részesülő, nem állami köznevelési intézmény-fenntartókra, így az ebben szereplő, a munkavállalók csökkentett munkaidőben való foglalkoztatásához kapcsolódó támogatásokat a magánfenntartók nem vehetik igénybe.

2020-05-26
 
Írta: dr. Farkas Ildikó
 
Rovat: jogszabályfigyelő

Szeretnék ilyen híreket kapni >>

TECHNIKAI SEGÍTSÉG
SZAKMAI SEGÍTSÉG
óvoda | óvodás gyermek | óvodai élet | óvodapedagógusok honlapja | óvodapedagógus alkalmassági vizsga | óvodapedagógus munkaköri leírása | óvodapedagógus portfólió | óvodapedagógus ponthatár | óvodai információk | óvodai cikkek | óvodai folyóirat | óvodai magazin| óvodai adminisztráció | letölthető anyagok | óvodai dokumentumok | óvodai portál | óvodai iratminták | óvodai módszertár | óvodavezető portál | óvónők szakmai weboldala

Újranyitás az óvodákban

Technikai Segítség
Név:
E-mail:
Telefon:
Üzenet:
 
  Üzenet elküldése  
Szakmai Segítség
Név:
E-mail:
Telefon:
Üzenet:
 
  Üzenet elküldése  
Hírlevélre feliratkozás
Név:
Intézménynév:
E-mail:
Beosztás:
Telefon:
 
  OK  
Belépés
E-mail:
Jelszó:
 
  Belépés