BELÉPÉS  
KAPCSOLATFELVÉTEL
 
MOBILAPP  
KIPRÓBÁLOM DÍJMENTESEN

A beiratkozás új rendje az óvodákba



A tavaszi hónapok hagyományosan az óvodai és az általános iskolai beiratkozások időszakai. Azonban a koronavírus-járvány miatt kialakult veszélyhelyzetben a beiratkozásnak új rendjét alakította ki a szaktárca.

Megjelent a 2020/2021. nevelési, illetve tanévre történő óvodai, valamint általános iskolai beiratkozásról szóló 7/2020. (III. 25.) EMMI-határozat, amely a járványügyi helyzetre való tekintettel minimális személyi kontaktus mellett igyekszik megvalósítani a beiratkozásokat.
Ennek értelmében a szülők e-mailben, telefonon, illetve a KRÉTA rendszeren keresztül tudják jelezni gyermekeik beiratkozási szándékát. A nem körzetes óvodákban a beiratkozási időszak 2020. április 2. és 20. között lesz, a körzetes intézmények pedig április 21-től automatikusan, hivatalból felveszik az addig máshova nem jelentkezőket.

A nem körzetes általános iskolákba a beíratásra 2020. április 6. és 24. között, a körzetes iskolákba pedig, hivatalból április 28-áig kerül sor. Ugyancsak április 28-ig veszi fel hivatalból a kijelölt óvoda és iskola a sajátos nevelési igényű gyermeket és erről értesíti a gyermeket nevelő szülőt.

A járványügyi veszélyhelyzet tanügyi és munkajogi kérdéseiről olvashat az Óvodai Vezetési és Nevelési Módszertani Tanácsadó című folyóiart aktuális számában.

2020-04-07
 
Írta: dr. Klész Tibor
 
Rovat: jogszabályfigyelő

Szeretnék ilyen híreket kapni >>

TECHNIKAI SEGÍTSÉG
SZAKMAI SEGÍTSÉG
óvoda | óvodás gyermek | óvodai élet | óvodapedagógusok honlapja | óvodapedagógus alkalmassági vizsga | óvodapedagógus munkaköri leírása | óvodapedagógus portfólió | óvodapedagógus ponthatár | óvodai információk | óvodai cikkek | óvodai folyóirat | óvodai magazin| óvodai adminisztráció | letölthető anyagok | óvodai dokumentumok | óvodai portál | óvodai iratminták | óvodai módszertár | óvodavezető portál | óvónők szakmai weboldala

A beiratkozás új rendje az óvodákba

Technikai Segítség
Név:
E-mail:
Telefon:
Üzenet:
 
  Üzenet elküldése  
Szakmai Segítség
Név:
E-mail:
Telefon:
Üzenet:
 
  Üzenet elküldése  
Hírlevélre feliratkozás
Név:
Intézménynév:
E-mail:
Beosztás:
Telefon:
 
  OK  
Belépés
E-mail:
Jelszó:
 
  Belépés