BELÉPÉS  
KAPCSOLATFELVÉTEL
 
MOBILAPP  
KIPRÓBÁLOM DÍJMENTESEN

Távnevelési feladatok óvodapedagógusok részére



Sokáig bizonytalan volt, hogy milyen módon valósulhat meg a távnevelés az óvodák bezárása idejére. Szerzőnk az alábbi cikkben saját ötleteit osztja meg az Olvasóval.

koronavírus, digitális munkarend, óvoda
Bizonytalanság koronavírus-járvány idején

A „Maradj otthon, otthonról dolgozz!” felhívások sok új feladat elé állítják a kisgyermekneveléssel foglalkozó felnőtteket: óvodapedagógusokat, kisgyermeknevelőket. Joggal merül fel bennük a kérdés, voltaképpen mi is a feladat. Otthonról való szolgáltatásnyújtás szülőknek, gyerekeknek? Mindezt hogyan?

Konszenzusra épülő távnevelés

A távnevelés bevezetése előtt szükséges az iskoláskor előtti nevelést végző intézmény vezetője és a nevelőtestület megegyezése az időpontot illetően, illetve tartalmi szempontból is igen fontos. Meg kell állapodniuk az alábbi kérdésekben:
– Mikor és mennyi ideg érhető el az óvodapedagógus, a kisgyermeknevelő és hogyan? Mely csatornákat, közösségi platformokat használjanak a távnevelésben? (Például: telefon, skype, messenger, video.)
– Milyen szolgáltatást ad az intézmény és pedagógusai a szülőknek? Például: nevelési tanácsadás, problémamegoldás. (Például: hisztizik a gyerek, mit csináljak? Egy-egy skype, vagy telefonbeszélgetés is a gyerekkel az óvodapedagógus hatása sokat segíthet a távolból is.)
– A meghatározott időben tartott online foglalkozás egy kis mentesítést jelent a szülő számára. Amíg a pedagógussal beszél a gyerek, addig a szülő mást tud csinálni.
– Milyen foglalkozások tarthatók skype-on, redmentán? Például: délelőtt 9–10-ig éneklés és testmozgás is lehet együtt, vagy egy órától fél kettőig ebéd után: mesét mond az óvónő a gyerekeinek skype-on vagy videofelvételen. Lenyugtat, és a megszokott kapcsolat is jól hasznosítható.
– Ki mit tud vállalni? Van, aki ügyeletet tart az óvodában, mert például közel lakik, és gyalog is be tud menni, illetve nem tartozik a veszélyeztettek közé. Tehát ő nem vállal távnevelést.
– Aki pedig nevelési, fejlesztési terve alapján valamit meg tud oldani távnevelésben, az kreatívan oldja meg! De gondolni kell arra, hogy a szülőknek ne jelentsen ez sok ismeretlen munkát.
– Egyéni, differenciált fejlesztést is lehet vállalni távnevelésben. Itt szükség van a szülő és a nevelő, pedagógus közös, előzetes megegyezésére.

Előkészítés–tájékoztatás–megvalósítás–újratervezés

Alapos előkészítő munka után a szülők tájékoztatás feltétlenül szükséges a szolgáltatás módjáról. Ez lényeges kérdés, és a helyi szabályok, szokások is meghatározók.

A kisgyermeknevelő és óvodapedagógus feladatait, vállalásait a csoportnaplóban kell vezetni. Mivel a csoportnapló az a dokumentum, amely igazolja a tervek megvalósítását, és időnként például egy héten egyszer kérhető a szülők visszajelzése is, és kéréseik alapján lehet módosítani. Továbbá a nevelők, óvodapedagógusok is tapasztalataik alapján módosítsanak, mivel felkészülés és megvalósítás közben sok új ötlet jöhet, ami a várakozásokhoz képest új eredményt hozhat.

Lehet tanulni egymástól is, és az interneten található kisfilmek, ötletek is segíthetnek!

De gondoljunk arra, hogy a személyes kapcsolat mindig valamilyen módon legyen ott a távtevékenységben, ha másképpen nem, akkor a fénykép is jó, mert azt látja a gyerek, és a hang kapcsolásával is megoldható az üzenetátadás!

Kedves Óvodapedagógus Kolléga! Ossza meg velünk és a többi pedagógussal saját tapasztalatait és gyakorlatát! Segítsük egymás munkáját jó-gyakorlatok megosztásával! Küldje el nekünk tapasztalatait az alábbi űrlap kitöltésével! Oviadmin.hu/Szakmai segítség

2020-04-08
 
Írta: Villányi Györgyné
 
Rovat: módszertár

Szeretnék ilyen híreket kapni >>

TECHNIKAI SEGÍTSÉG
SZAKMAI SEGÍTSÉG
óvoda | óvodás gyermek | óvodai élet | óvodapedagógusok honlapja | óvodapedagógus alkalmassági vizsga | óvodapedagógus munkaköri leírása | óvodapedagógus portfólió | óvodapedagógus ponthatár | óvodai információk | óvodai cikkek | óvodai folyóirat | óvodai magazin| óvodai adminisztráció | letölthető anyagok | óvodai dokumentumok | óvodai portál | óvodai iratminták | óvodai módszertár | óvodavezető portál | óvónők szakmai weboldala

Távnevelési feladatok óvodapedagógusok részére

Technikai Segítség
Név:
E-mail:
Telefon:
Üzenet:
 
  Üzenet elküldése  
Szakmai Segítség
Név:
E-mail:
Telefon:
Üzenet:
 
  Üzenet elküldése  
Hírlevélre feliratkozás
Név:
Intézménynév:
E-mail:
Beosztás:
Telefon:
 
  OK  
Belépés
E-mail:
Jelszó:
 
  Belépés