BELÉPÉS  
KAPCSOLATFELVÉTEL
 
MOBILAPP  
KIPRÓBÁLOM DÍJMENTESEN

Óvodai beíratás április 20 és május 20. között

2019. április 20. és május 20-a között van lehetősége a szülőknek beíratni az óvodába a gyermekeket a 2019/2020-as nevelési érve.

 

A fenntartó az óvodai beiratkozás idejéről, az óvodai jogviszony létesítésével összefüggő eljárásról a beiratkozás első határnapját megelőzően legalább harminc nappal közleményt vagy hirdetményt tesz közzé a saját honlapján, közlemény vagy hirdetmény közzétételét kezdeményezi a fenntartásában működő óvoda honlapján, ennek hiányában a helyben szokásos módon, valamint tájékoztatja az óvoda működésének helye szerinti települési önkormányzatot, amennyiben a fenntartó nem települési önkormányzat.

A gyermekek óvodában való felvétele történhet átvétellel, vagy óvodai jelentkezés útján is. Az óvodai időszak teljes ideje alatt kérelmezhető a gyermek óvodába való felvétele, de át is íratható egy másik óvodába. A beíratás konkrét időpontjai intézményenként változhatnak, a pontos dátumot az adott intézmény közli a szülőkkel.

Amennyiben a beiratkozás folyamatának jogszabályi előírásaira és dokumentációjára kíváncsi, látogasson el honlapunkra, és tekintse meg Óvodai Vezetési és Nevelési Módszertani Tanácsadó című lapunk aktuális számát, és olvassa el szakértőnk cikkét a témában - díjmentesen!

Kíváncsi rá, hogy óvodavezetőként milyen további kihívással kell szembenéznie az elkövetkezőkben? Szeretne díjmentesen konzultálni szakértőinkkel? Látogasson el konferenciánkra!

2019-05-03
 
Írta: Dr. Klész Tibor
 
Rovat: jogszabályfigyelő

Szeretnék ilyen híreket kapni >>

TECHNIKAI SEGÍTSÉG
SZAKMAI SEGÍTSÉG
óvoda | óvodás gyermek | óvodai élet | óvodapedagógusok honlapja | óvodapedagógus alkalmassági vizsga | óvodapedagógus munkaköri leírása | óvodapedagógus portfólió | óvodapedagógus ponthatár | óvodai információk | óvodai cikkek | óvodai folyóirat | óvodai magazin| óvodai adminisztráció | letölthető anyagok | óvodai dokumentumok | óvodai portál | óvodai iratminták | óvodai módszertár | óvodavezető portál | óvónők szakmai weboldala

Óvodai beíratás április 20 és május 20. között

Technikai Segítség
Név:
E-mail:
Telefon:
Üzenet:
 
  Üzenet elküldése  
Szakmai Segítség
Név:
E-mail:
Telefon:
Üzenet:
 
  Üzenet elküldése  
Hírlevélre feliratkozás
Név:
Intézménynév:
E-mail:
Beosztás:
Telefon:
 
  OK  
Belépés
E-mail:
Jelszó:
 
  Belépés