Az alábbiakban néhány óvoda jó-gyakorlatából idézünk.

Városban a nyári életről

Ózd városban működő óvodákról szól a következő írás. Nyáron nagyon változó a gyereklétszám, hol kevés, hol több a gyerek.
„Úgy éreztem nekik és magamnak is tartozom azzal, ha szép óvodai nyári életet valósítok meg, hiszen az idő csodálatos, az udvarunk egy kis varázskert, a munkatársak gyermekszerető, segítőkész, elhivatott emberek, a létszám pedig több mint ideális.  
Minden reggeli gyülekezés is családias hangulatú lett, gyakran az árnyas udvaron, az ódon hangulatú teraszon üldögéltünk, játszottunk, beszélgettünk, és a reggelit is itt költöttük el. A nyitott teraszajtón szelíden sütött be a reggeli nap, a könnyű óvodai asztalokat, székeket nem került nehézségbe igény szerint kirakni vagy behozni. Olyan varázsa volt a napfényes reggeleknek, mint mikor a nagyszülőknél nyaralunk.

Minden napra terveztünk valami különlegeset, amit máskor nem csináltunk még. Felfújt kismedencében horgásztavat rendeztünk be, horgászversenyt rendeztünk. Hogy még izgalmasabb legyen, egy régi óvodás adományában sárkányokat, sárkánygyíkot is találtunk, ezt is bevetettük a kis horgásztavunkba, mert remekül ki lehetett fogni. Voltak műanyag halaink, de általunk gumilapból készített halak is. Természetesen meg is sütöttük, meg is ettük. Horgászélményeik vannak a gyereknek, városunk rendelkezik ilyen jellegű tavacskával.

Az óvoda egy kis forgalmú út mellett van, amely felvezet egy hegyre, itt majális park volt régen. Egy délelőtt kis vödrökkel ide indultunk, hogy érdekes formájú kavicsokat gyűjtsünk, amelyet majd festeni fogunk. Hát nem csak kavicsok lettek, mert nagyon szép éti csigaházakat is találtunk, azokból is jócskán került a vödrökbe. Mivel ráértünk miden érdekességet megnézni, szinte minden pillanatban felfedeztünk valamit: csodálatos panoráma nyílt a város felé, ismerős épületeket kerestünk a szemünkkel, érdekes volt a borostyánnal befutott ház, a komló szövevényéből alakult kerítés, egy-egy kutya, cica. Az egyik portára éppen befutott egy szállítmány a téli tüzelőnek szánt fából. Izgalmas volt, ahogy a teherautó leborította rakományát. Itt egy nagyon kedves bácsi szeretett volna megmutatni nekünk egy hatalmas hófehér cicát, csak a cicának nem volt kedve barátkozni. A bácsi ezután bemutatta kutyuskáját, és elmesélte szomorú történetét. A hegyen egy fához kikötve találta a kánikulában. Ő mentette meg, megitatta, befogadta. Jókívánságainkat hátra hagyva ballagtunk tovább. Még sokáig beszélgettünk az esetről, és arról, hogy milyen jó emberek vannak. Később saját csoportunkkal is ellátogattunk oda, megnéztük, hogy visszajött-e a cica, és hogy érzi magát a kutyus.

Másnap szinte egész délelőtt kitartott a kavicsok és a csigaházak festése, amelybe hatalmas lelkesedéssel kapcsolódtak bele a gyakorlatukat töltő dajka nénik is.

Örök klasszikus a nyári időszakban a homokvárépítés, de a karbantartó bácsi segítségével sokkal izgalmasabb lett. Remek csatornákat, ciszternákat építettünk bele, amelyre fáradhatatlanul hordta nekünk a vizet. Ezt több alkalommal kérték, kedvelt játék lett, hiszen a jó minőségű, látványos mennyiségű, friss homokot éppen akkor kaptuk. Így a homok és a víz szinte megunhatatlan lett. A kis felfújható pancsolóban mindig leöblítettük a ránk ragadt felesleget.

Nagyon sokat rajzoltunk, festettünk, gyurmáztunk, díszítéshez mindig találtunk szép köveket, terméseket, leveleket.

A nagy meleg miatt kicsit korábban kerestük a szoba hűvösét, de itt is mindig találtunk tartalmas elfoglaltságot: nyírás, ragasztás, barkácsolás, verselés, éneklés, találós kérdések.

Az ebéd utáni pihenőhelyünk minden nyári időszakban állandósult az egyik csoportszobában, amelyet szellősen, hűvösen tartunk. A pihenő mindig mesével indult. Már volt kedvenc meséjük, amelyet újra és újra kértek.

Csak remélni merem, hogy maradandó élményt kaptak a gyerekek. Számomra biztosan az, mert ez volt a nyugdíjba vonulásom előtt az utolsó óvodai nyaram.”

Nyári élet egy alternatív óvodában

Márföldi Erika cikke  nagyon jól bemutatja a Waldorf szemléletben élők nyári életét.
„Az óvodai környezet a Waldorf óvodában inkább hasonlít egy családi házat körbeölelő kertre, mintsem kész játékokkal teli játszótérre. Mindez azért fontos, mert a gyermekek nevelésének az életből kell kiindulnia. Ehhez igazodunk az udvari környezettel, a játék- és tevékenységtérrel.

Saját erejüket és kísérletező képességüket próbára tehetik nap mint nap, mert a kert különböző fái a különböző nagyságú és fejlettségű gyerekeknek más-más lehetőséget teremtenek a mászásra, az alsó ágak árnyékolóként való használatára, a bújócskára és a körbetáncolásra. Különféle színű, nagyságú, anyagú leplekből, kendőkből, szőnyegekből, farönkökből, deszkákból, kövekből épülhetnek pillanatnyi kuckók, kerítések, libikókák, csúszdák, lehet velük szárnyalni vagy szerepjátékot játszani, amik másnap újjávarázsolódhatnak azáltal, hogy éppen ki játszik velük. A hintáink egyszerű, de vastag kötelek, esetleg vékony deszka van a popsi alatt. Ezek biztos fogást eredményeznek, és a testtudatot is fejlesztik. A libegő gyermekeink megtapasztalhatják a tér teljes uralmát, ahol csak a saját erejükön múlik, milyen módon, tempóban hajtják magukat. Ugyanez a helyzet a diófára felrögzített kötelekkel is, amely során mindenféle szakszerű „megmondom, hogyan másszunk kötelet” helyett a saját ügyessége, kíváncsisága és – ha elég szemfüles volt – a nagyok példája vezeti el a saját testtömegének uralásához, az egyensúlyérzék fejlődéséhez. Erre a hosszú udvari tartózkodás remek lehetőség.

A nyár a rövidnadrággal és kis szoknyákkal a legmegfelelőbb, hogy valódi élményük legyen a földdel, vízzel, agyaggal, kövekkel, fákkal való tevékenykedésre. A homokozás alkotást jelent, ahol megélhetik nap mint nap, nem projekt keretében, mivé alakul át a föld, a víz. A legszebb élmény a meleg napokban, amikor a fa lombja alatt a homokozóban vízzel hűsölhetnek, és teremthetnek csodálatos világot. Amikor azután másnap újra ugyanoda érnek, fantasztikus tapasztalatokat szereznek. A tevékenység eredményének emlékével érkeznek, amely lelkesedéssel és közös, kreatív munkával járt, ám mindez másnapra szertefoszlik. Látni rajtuk mindennap a rácsodálkozást, hiszen a várat az eső szétáztatta, vagy tavat alkotott mellé, máskor ódon sziklaerőddé perzselte a nap egy délután alatt. Itt a gyermekmegfigyelés fantasztikus teret ad a felnőttnek, hogy lássa az egyéni érési folyamatokat. A kicsik sokszor csalódottak, sírva fakadnak, hogy az emlék és a valóság nem találkozik. Egy öt év körüli gyermek már fittyet hány rá, és lerombolva a tegnapit újra megpróbálja a saját képére formálni a természetet. Az iskolaérett gyermekek pedig inspiráltakká válnak, és belehelyezkednek abba, amit a természet átalakított az ő korábbi munkájukon. Hozzálátnak a természet társaként továbbalkotni, és a vár köré folyót építenek vagy a nagyon sáros részbe magokat vetnek el. Ráébrednek, hogy a külvilág, ha figyelnek, a segítőjük lehet. A legszebb, amikor egy nagy odamegy egy kisebbhez, és vigasztalja őt vagy segít neki kilépni a problémából. Ez az empátia a saját korábbi kudarcából született, amikor ő is dühös és ideges lett, mert a világ mást mutatott, mint amit ő látni akart. Ám őt is kézen fogták a nagyok. Ezt látva a kisebbek belátóak, felfedezők és kitartóak lesznek anélkül, hogy bármit elmagyaráznánk nekik. Így tanulnak a vegyes csoportban egymástól is a gyerekek.

A pedagógus dolga, hogy biztosítsa a bármiből bármi válhat alapanyagokat, figyelemmel lenni arra, hogy bármi lehet építőanyag , de veszélyt rejtő eszköz is. Az óvónői jelenlét azt eredményezheti, hogy még a baleset bekövetkezte előtt érzékelje azt a helyzetet, amely baj forrása lehet. Ezt óvatos áttereléssel el lehet kerülni. Tehát bármit tehetnek a gyermekek, míg mi, óvónők biztonságosnak ítéljük. A gyermek tér- és határérzéke még fejlődőben van, muszáj, hogy tágítsa, hiszen hogyan is lehet a szabad megtapasztalás nélkül később önálló, saját kitartását edző, teljesítőképességét tágítani tudó ifjú vagy felnőtt, ha a szabad alkotó tevékenységben már gyermekkorban sem volt része. Nem a felnőttnek kell őt vezetnie, csak tudnia kell teret biztosítani, és bizalmat adni a gyermeknek. Az óvónő végzi a javításokat a babaruhákon, elhasználódott játékokon, készíthet új köteleket körmön fonással vagy horgolva, kötve, új nemez vagy varrott labdákat, amelyek színesítik a kinti vagy benti szabad játékokat. A lányok örömére pedig jöhet a kertben a babaruhák kimosása kis lavórban, és az addig játéknak használt csoportszobai ruhaszárító valódivá válhat.

Óvodánk fontos alapja a gyermek felvevő- és elengedő képességét, másként ki- és belégzését szolgáló ritmus. Ritmus a napban és ritmus a pedagógus által segített és tőle szabadon megtapasztalt közösségi létben. Amikor a gyermekcsoport a nyári napokat az udvaron tölti, egyetlen fontos változás lép be a többi időszakhoz képest: az időváltozás a ritmusunkban. A nyári napokban a természet, amely kiáradásban van, megannyi pompával, színnel, illattal, termésekkel gazdagítja testünket, lelkünket. A megtapasztalás leginkább a külső bőség felé fordulásban teljesedik ki, éppen ezért szinte minden időt a szabadban töltünk.”

Nyári munkatevékenységek a természetben (Waldorf óvodai tapasztalatokról)

Az óvodáskorú gyermek még érzékleteiben, érzéseiben él, amelyek a szemlélődésből vagy cselekvésből született tapasztalatai, azaz saját érési folyamatai révén a gondolkodás fejlődését eredményezik. Ha valódi környezettel, valódi élmények lehetőségével kínáljuk őket, akkor felfedezik egy idő után, hogy mi miből mivé válhat.

A nyári óvodai kert bővelkedhet gyümölcsökben, együtt ültetett zöldségekben, ezek felhasználása a napi ételkészítésben is megjelennek. Mindamellett a paradicsom-befőzés vagy a csoport számára télen használt lekvárkészítés ideje is ez. Ilyenkor a szülők is bekapcsolódhatnak az óvodai életbe, ezzel is színesítve napjainkat és erősítve a családokkal a kapcsolatot. Ezek az ételek, amelyek sok gondoskodással, figyelemmel és szeretettel közösen készültek, még finomabbak a csoport számára. Szárítunk gyógyfüveket teának, fűszereket a főzéshez, és az udvaron folyamatosan fogyaszthatjuk a citromfű levelét vagy rágcsálhatjuk a zsályát vagy a rozmaringot, gyümölcsöket, fejthetjük a borsót és csodálhatjuk, hogyan lett a gyümölcsfa virágából zamatos ajándék.

Az óvónőhöz a kert művelése során a gyermekek érdeklődve és kíváncsian csatlakoznak. Valódi szerszámokkal ráébrednek a hatékony munkára és arra, mivel, hogyan kell bánni, hogy az jó legyen. Hamarosan rájönnek, mi a gaz, felismerik a növényeket a levelükről, illatukról. Ráeszmélnek, hogy a gyümölcs, zöldség vagy fűszer nem csupán annyi, mint ami a zöldségesnél áll a polcokon. Felfedezik, hogy mennyi víz kell a növények körül a földnek az életben maradáshoz és a növekedéshez. Megismerik a komposzt használatát, és rájönnek, hogy amit összehordunk egy ideig, fantasztikus átalakuláson megy keresztül, és a következő évben a frissen ásott földbe újra bedolgozhatjuk. Megismerkednek az apró bogarakkal és földlakókkal, akik a külvilág részei. A természet színpompáját az állandó óvónői vagy gyermeki ének varázsolja még teljesebbé.

A cikk teljes egészében és további jó-gyakorlatok olvashatók az Óvodai Vezetési és Nevelési Módszertani Tanácsadóban. Fókuszban: a nyári óvodai nevelés.