BELÉPÉS  
KAPCSOLATFELVÉTEL
 
MOBILAPP  
KIPRÓBÁLOM DÍJMENTESEN

Pedagógus béremelés - rendkívüli ülés a Parlamentben



Kedden rendkívüli országgyűlési ülés összehívását kezdeményezte a Fidesz augusztus 26-27-re a pedagógusok béremelésével kapcsolatos törvényi változások elfogadása érdekében.

A Jobbik azt kezdeményezi, hogy vegyék fel az Országgyűlés augusztus végi rendkívüli ülésének napirendjére a közszférát érintő országgyűlési határozati javaslatát - közölte a párt frakcióvezető-helyettese vasárnap.

    Volner János közleménye szerint a parlamentnek a héten benyújtott javaslatukban azt kérték, hogy a kormány a jövő évi költségvetésben az öt éve befagyasztott 38 650 forintos köztisztviselői illetményalapot - a fogyasztói árindex változásának megfelelően - emelje 49 226 forintra. Az ellenzéki politikus úgy vélte, ezzel megállíthatják a közszolgálatban dolgozók életszínvonalának zuhanását, egyben ösztönözik a jól teljesítő, tehetséges emberek közszférában maradását.     Volner János közölte, azt is javasolják, hogy az illetményalap 25 százalékát teljesítménybér-elemként határozzák meg. A Jobbik szerint a Fidesz és a baloldali kormányok alatt sokszor a vezetéssel ápolt személyi kapcsolatok milyensége határozza meg a fizetés nagyságát is - írta.     

A képviselő javasolta, az ellátandó közfeladatok számba vételét is. Volner János szerint ugyanis a kormány úgy kezdett neki a közszféra átalakításának, hogy ezeket nem gyűjtötte össze, és a közigazgatásban dolgozók sem tudhatnak arról, hogy a jelenleg folyó "reformok" eredményeként hány embernek marad meg munkahelye, és milyenek lesznek a végső szervezeti keretek.     A politikus azt írta, fontosnak tartják az e-közigazgatás megerősítését, ennek érdekében javasolják ezen megoldások szélesebb körű alkalmazását, valamint "az eddigi, sokszor politika közeli cégek által megnyert pályázatok" felülvizsgálatát és az utánuk következő intézkedések kiértékelését is.     

 

Kedden rendkívüli országgyűlési ülés összehívását kezdeményezte a Fidesz augusztus 26-27-re a pedagógusok béremelésével kapcsolatos törvényi változások elfogadása érdekében.

2013-08-12
 
Írta: mti
 
Rovat: jogszabályfigyelő

Szeretnék ilyen híreket kapni >>

TECHNIKAI SEGÍTSÉG
SZAKMAI SEGÍTSÉG
óvoda | óvodás gyermek | óvodai élet | óvodapedagógusok honlapja | óvodapedagógus alkalmassági vizsga | óvodapedagógus munkaköri leírása | óvodapedagógus portfólió | óvodapedagógus ponthatár | óvodai információk | óvodai cikkek | óvodai folyóirat | óvodai magazin| óvodai adminisztráció | letölthető anyagok | óvodai dokumentumok | óvodai portál | óvodai iratminták | óvodai módszertár | óvodavezető portál | óvónők szakmai weboldala

Pedagógus béremelés - rendkívüli ülés a Parlamentben

Technikai Segítség
Név:
E-mail:
Telefon:
Üzenet:
 
  Üzenet elküldése  
Szakmai Segítség
Név:
E-mail:
Telefon:
Üzenet:
 
  Üzenet elküldése  
Hírlevélre feliratkozás
Név:
Intézménynév:
E-mail:
Beosztás:
Telefon:
 
  OK  
Belépés
E-mail:
Jelszó:
 
  Belépés