BELÉPÉS  
KAPCSOLATFELVÉTEL
 
MOBILAPP  
KIPRÓBÁLOM DÍJMENTESEN
Újra megnyílik az EMIH óvodája
Újra megnyílik az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) óvodája a budapesti XII. kerületi Tamási Áron utcában, ahol augusztus 25-én nyílt napot is tartanak - közölte Nógrádi Bálint, az óvodát az EMIH mellett fenntartó Chabad Lubavits Zsidó Nevelési és Oktatási Alapítvány vezetője.

Nógrádi Bálint beszámolt arról, hogy az az 1970-es években épült óvoda - amely ma is az állam tulajdonában van - energetikai felújítására az Új Széchenyi Terv keretében 130 millió forint uniós támogatást nyertek. A több mint 190 millió forintos összköltségvetésű beruházásban elvégzik a homlokzat hőszigetelését, a nyílászárók cseréjét, továbbá a fűtés és a használati melegvíz-ellátó rendszer korszerűsítését.     

Mint mondta, a felújítással az volt a céljuk, hogy az óvoda minél kevesebb energiát használjon fel és költséghatékonyabban működjön, valamint a gépészeti rendszer karbantartási költsége is csökkenjen.    

Nógrádi Bálint szólt arról is, hogy a munkálatok idején a VII. kerületi önkormányzat egyik épületében, a Dohány utcában üzemeltették bölcsődéjüket, óvodájukat és általános iskolájukat, amelyek a régi-új óvoda átadásával továbbra is helyükön maradnak, így létszámbővítést tudnak elérni. A XII. kerületi, 54 gyermeket ellátni képes  intézmény nyitni kíván a szélesebb közönség felé, igény szerint továbbra is biztosítva kóser étkezést és a zsidó vallási alapismeretek oktatását.

2013-08-12
 
Írta: mti
 
Rovat: jogszabályfigyelő

Szeretnék ilyen híreket kapni >>

TECHNIKAI SEGÍTSÉG
SZAKMAI SEGÍTSÉG
óvoda | óvodás gyermek | óvodai élet | óvodapedagógusok honlapja | óvodapedagógus alkalmassági vizsga | óvodapedagógus munkaköri leírása | óvodapedagógus portfólió | óvodapedagógus ponthatár | óvodai információk | óvodai cikkek | óvodai folyóirat | óvodai magazin| óvodai adminisztráció | letölthető anyagok | óvodai dokumentumok | óvodai portál | óvodai iratminták | óvodai módszertár | óvodavezető portál | óvónők szakmai weboldala

Újra megnyílik az EMIH óvodája

Technikai Segítség
Név:
E-mail:
Telefon:
Üzenet:
 
  Üzenet elküldése  
Szakmai Segítség
Név:
E-mail:
Telefon:
Üzenet:
 
  Üzenet elküldése  
Hírlevélre feliratkozás
Név:
Intézménynév:
E-mail:
Beosztás:
Telefon:
 
  OK  
Belépés
E-mail:
Jelszó:
 
  Belépés