BELÉPÉS  
KAPCSOLATFELVÉTEL
 
MOBILAPP  
KIPRÓBÁLOM DÍJMENTESEN

Döntés a köznevelés új intézményvezetőinek kinevezéséről



Az új köznevelésről szóló törvénynek megfelelően első alkalommal 428 intézményvezetői megbízatásról döntött a köznevelésért felelős államtitkár. Az új intézményvezetők 5 évre szóló kinevezésüket ünnepélyes keretek között 2013. augusztus 21-én a Szépművészeti Múzeumban vehetik át.

A fenntartói feladatok átvételével 2013. január elsejétől az állam a felelősségével arányos szerepet vállal a köznevelés rendszerében. Kifejezve az intézményvezetők munkájának fontosságát, az igazgatókat az oktatásért felelős miniszter átruházott hatáskörében a köznevelésért felelős államtitkár bízza meg. A pályáztatási eljárást a 138/1992. Kormányrendelet, a Nemzeti köznevelésről szóló törvény, illetve a Kjt. szabályai határozzák meg.

A pályáztatást a vonatkozó jogszabályok alapján a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ folytatta le. A pályázatokat a jogszabályban előírt módon a nevelőtestület, a szülői és diákközösségek, többcélú intézményben az igazgatótanács, a fenntartó, az intézmény székhelye szerint illetékes vagy az intézményt működtető települési önkormányzat véleményezte.

Az államtitkár 2013. július 31-én hozta meg a végleges döntését, amely csak jogszabálysértésre való hivatkozással támadható meg.

Pályázati adatok:

588 közoktatási intézményvezető megbízása járt le, közülük 65 intézményvezető a második ciklus megkezdése miatt pályázati kiírás nélkül folytathatja munkáját

523 pályázatot írt ki a KLIK

638 pályázati anyag érkezett

4 fő visszalépett

428-an nyerték el az intézményvezetői megbízatást

16 esetben – a hiánypótlásokat követően – augusztus 16-ikáig hoz döntést az államtitkár 190 pályázat – ebből 88 esetben a megfelelő szakmai végzettség hiányában – eredménytelenül zárult, ezeken a helyeken a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ új pályázatot ír ki.

A kinevezett igazgatók névsora itt olvasható.

(Köznevelésért Felelős Államtitkárság)

Fotó: Árvai Károly

2013-08-12
 
Írta: kormany.hu
 
Rovat: jogszabályfigyelő

Szeretnék ilyen híreket kapni >>

TECHNIKAI SEGÍTSÉG
SZAKMAI SEGÍTSÉG
óvoda | óvodás gyermek | óvodai élet | óvodapedagógusok honlapja | óvodapedagógus alkalmassági vizsga | óvodapedagógus munkaköri leírása | óvodapedagógus portfólió | óvodapedagógus ponthatár | óvodai információk | óvodai cikkek | óvodai folyóirat | óvodai magazin| óvodai adminisztráció | letölthető anyagok | óvodai dokumentumok | óvodai portál | óvodai iratminták | óvodai módszertár | óvodavezető portál | óvónők szakmai weboldala

Döntés a köznevelés új intézményvezetőinek kinevezéséről

Technikai Segítség
Név:
E-mail:
Telefon:
Üzenet:
 
  Üzenet elküldése  
Szakmai Segítség
Név:
E-mail:
Telefon:
Üzenet:
 
  Üzenet elküldése  
Hírlevélre feliratkozás
Név:
Intézménynév:
E-mail:
Beosztás:
Telefon:
 
  OK  
Belépés
E-mail:
Jelszó:
 
  Belépés