– Helyszín: csoportszoba: „Terülj, terülj asztalkám” az apukák által behozott finomságokból.

– Kezdő játék: fotó kiválasztása, amelyen apuka és gyermeke keze látható valahogy összefonódva.

– Köszöntés és vetítés: a tornatermet ketté osztjuk, az egyik oldalon zajlik a köszöntés, a másik oldalon a vetítés.

– Játék: a gyerekeket egy-egy nagyméretű papírból kivágott virágba elbújtatjuk, az anyukáknak hang alapján meg kell találnia a saját „virággyerekét”.

– Óvónők verse az anyukák bejöveteléhez:

Beültettem kiskertemet a tavasszal,

Rózsa szegfű, liliom és rezedával,

Ki is nyíltak egyenként, el szeretném adni mind,

De most mindjárt! – Mindenki egyszerre a megtaláláshoz:

Keskeny út, széles út,

Kettő közt egy csorba kút,

Ha benézel, jól vigyázz,

Rése száz és odva száz,

Ha sokáig kandikálsz,

Virradóra megtalálsz. 

Hol voltam, mikor még nem voltam? Előletek jól elbújtam. Pici búzamag, az voltam, ezüstcsillag egy álomban. Mi minden voltam helyettem, mielőtt meg nem születtem!

A gyerekek megtalálása, a szirmok „kibontása”után:

Mama soha nem nevet ki engem. Neki elmondom az álmom. Ő is elmeséli a titkait, és nem csodálkozik, hogy csigabiga-háton az Óperenciáson túlra jött velem. Van, amire emlékezik is…

– Mindenki:

Engem nem a gólya hozott, de nem ám! Nagymamám szerint mindenkinek van egy csillaga, ami lehoz a földre vendégeskedni, és amikor kitelt az ideje, újra eljön és visszaviszi. Mások azt mondják: amikor a gólyák a ház fölött repülnek, lepottyantják a babát.

– Négy fiú:

Egy nyári éjszakán kezdődött minden, amikor szüleim fejében megfogant a gondolat: szeretnének egy kisbabát. Icipici gondolat voltam, de voltam. A gondolatot tett követte, és kaptam tőlük egy nagyon kicsi, gyenge testet.

– Három lány:

Olyan kicsi és gyenge voltam, hogy a legkisebb ingecske is kicsi lett volna rám. A világ legkisebb bölcsőjében is elvesztem volna, és mivel az ember gyerekének sehol nincs olyan jó helye, mint az édesanyja pocakjában, így hát átmenetileg én is pocaklakó lettem.

– Három gyerek:

Az anyukámmal voltam éjjel-nappal, magával vitt mindenhová. Fejem fölött dobogott a szíve, erre a zenére ébredtem és aludtam el. Lassan megismertem szüleim hangját. Volt egy mély, de nagyon simogató hang: az apukám. A csacsogó és vidám pedig az anyukám.

– Három gyerek:

Gyakran megsimogattak, és ez nekem nagyon jólesett. Szépen növögettem, egyre szűkebbnek bizonyult a lakhelyem. Sokat mocorogtam, ilyenkor az anyukám megcsiklandozta a lábacskámat. Remekül elszórakoztunk.

– Négy gyerek:

Fémes koccanások, csörgések, sürgés-forgás. Az anyukám szíve egyre hevesebben vert a fejem felett. Mi történt? Tudni akarom!  

Megérkeztem. Itt vagyok ebben az új világban. Remek dolog az élet. Vannak játékaim, ágyam, puha takaróm. Esténként az apukámmal nagyokat fürdünk. Mindenki nagyon szeret engem.

– Négy gyerek:

Elkezdtem nőni, és ezt egészen addig abba sem hagyom, amíg olyan nagy nem leszek, mint a papám. Örülök, hogy ide születtem. Örülök, hogy ők a szüleim, nagyon szeretjük egymást. Most már úgy hívnak minket, hogy család.

– Mindenki:

Az idő gyorsan szalad. Már elmúltam… éves. Láttam esőt, havat, erdőt, folyót, tavat, de még nem tudom, miért kék az ég, miért illatosak a nagymama virágai, miért szalad minden, ha a vonaton ülünk.

Mindent tudni akarok! Olvasni a papírról, a helyét a kockáimnak, biciklizni, és fölmászni a mászóka legfelső fokára. Imádok kirándulni, gyalogolni a mezőn, ahol a fű olyan magas, mint én, és olyan színesek a virágok, mint a szivárvány. Repülnék a madarakkal is, és ha a felhők fölött találkoznék a gólyákkal, megsúgnám nekik a titkot: nem mondom el senkinek, de én már tudom, hogy nem te hoztál, én születtem.

– Mindenki:

Ide bújj, ide bújj hozzám! Zöld barlangra találtam bodzabokor alján.

Összehajolunk,  s hajlik a sás, nevedet mondom,  szél dudorász. megsimogatlak, ringat a tó, játszani hívlak, szól a rigó.

 A cikk teljes egészében elolvasható az Óvodai Vezetési és Nevelési Módszertani Tanácsadó májusi számában.