BELÉPÉS  
KAPCSOLATFELVÉTEL
 
MOBILAPP  
KIPRÓBÁLOM DÍJMENTESEN
Február a Cinege-csoportban
Még éppen, hogy kipihentük a karácsony izgalmait, és már itt is van a nyakunkon a következő lázas készülődéssel teli időszak: a farsang!

 

Ahány óvoda, ahány csoport annyi bevált szokás és hagyomány. Van, ahol hetekig tartó események sorozata, van ahol csupán csak egy nap. Van, ahol a gyerekek számára szervezett napi, heti esemény, és van, ahol a szülők is aktív részeseivé válhatnak. Van, ahol tiritarka, és van, ahol egy témára épül. Akárhogy is szerveződik, az biztos, hogy hetekre jó játékok és tevékenységek sokasága előzi meg magát az ünnepet, amelynek a hagyományok szerinti lényege, hogy elűzzük a telet, és végre valahára megérkezzen a tavasz. Arra gondoltam, hogy a farsangi ötleteimet három, nálunk már bevált  téma köré csoportosítom:

− Első variáció, amikor a néphagyományok vannak középpontban: Télűző,

− Második variáció: Állatok farsangja,

− Harmadik variáció: Cirkusz.

 

Első variáció: Télűző napok Cinege módra (tíznapos időszak)

 

Első hét

 

Mivel is kezdjük? Azzal, hogy a csoportszobát, öltözőt lecsupaszítjuk, és képzeletben vagy akár egy kihúzott kötéllel a plafon alatt kétfelé osztjuk. Az egyik oldal lesz a Télkirály birodalma, a másik a Tavasztündéré, és elkezdjük berendezni a birodalmakat:

− hópelyhek,

− hóemberek,

− műhóval lefújt ágak,

− drótból csavart jégcsapok sókristályokkal (telített sós vizes oldatba mártva, a drótra kicsapódik a só),

− barkácsolt szánkók,

− sítalpak stb. kerülnek az egyik oldalra;

− tavaszi virágok,

− lepkék,

− katicák,

− hajtatott ágak,

− magok a másik oldalra.

Nagy dobozokból elkészítjük a két várat. (Persze ezt megtehetjük például úgy is, hogy két lepedőt megfestünk, és ilyen módon egyből van két paravánunk, vagy egyszerűen leterítünk két asztalt, amelyre terítőket díszítünk.

Ezzel már nagyjából kész is a játéktér. Kitűzőket, szemüvegeket készítünk, amelyek jelzik, hogy ki melyik birodalom „katonája”, és amikor ezekkel mind-mind készen vagyunk, kezdődhet a „viadal”, amely egy egész napos játékos versengés a két csapat között. A feladatok mindent felölelnek a képfelismerő, csoportosító játékoktól kezdve, a papír hógolyóval való célba dobáson át, a találós kérdéseken keresztül a kötélhúzásig. (Általában ez utóbbi az első hét lezáró élménye.) Estére kiderül, hogy marad-e még Télkirály hatalmon, vagy lassan átveszi az uralkodást a Tavasztündér.

A Cinege-csoport életének további eseményeit, a foglalkozások terveit és a heti terveket, valamint a megvalósulás dokumentumait, továbbá játékötleteket olvashat az Óvodai Vezetési és Nevelési Módszertani Tanácsadó aktuális számában.

2017-02-01
 
Írta: Karczewicz Ágnes
 
Rovat: módszertár

Szeretnék ilyen híreket kapni >>

TECHNIKAI SEGÍTSÉG
SZAKMAI SEGÍTSÉG
óvoda | óvodás gyermek | óvodai élet | óvodapedagógusok honlapja | óvodapedagógus alkalmassági vizsga | óvodapedagógus munkaköri leírása | óvodapedagógus portfólió | óvodapedagógus ponthatár | óvodai információk | óvodai cikkek | óvodai folyóirat | óvodai magazin| óvodai adminisztráció | letölthető anyagok | óvodai dokumentumok | óvodai portál | óvodai iratminták | óvodai módszertár | óvodavezető portál | óvónők szakmai weboldala

Február a Cinege-csoportban

Technikai Segítség
Név:
E-mail:
Telefon:
Üzenet:
 
  Üzenet elküldése  
Szakmai Segítség
Név:
E-mail:
Telefon:
Üzenet:
 
  Üzenet elküldése  
Hírlevélre feliratkozás
Név:
Intézménynév:
E-mail:
Beosztás:
Telefon:
 
  OK  
Belépés
E-mail:
Jelszó:
 
  Belépés