Felmerülhet a kérdés: mi van előbb, a játék vagy a tanulás. Erre a kérdésre nem lehet jól válaszolni. Ha azt nézzük, hogy a kicsi gyerek szabadon játszik, majd később irányított módon tanul, akkor nyilvánvaló, hogy a játék előbb válik sajátjává egy gyermeknek, mint a tanulás. Ha azonban azt vesszük a figyelmünk fókuszába, hogy a pici baba manipulációja az, ami által megtanul tájékozódni, és éppen a szenzomotoros tevékenysége által alakulnak ki a konstanciák (például: szín, alak, távolság, anyag), akkor mondhatjuk, hogy az első játék maga is tanulás.

Tovább is elemezhető ez a kérdés: tanulás-e az, ha a szabad játék során a gyermek megtanul irányítani, ugyanakkor arra is képessé válik, hogy alkalmazkodjon, tehát az együttműködés alapszabályait éppen az önkéntes cselekvése folyamán sajátítja el.

Ha az óvoda és az iskola − nem egyformán, de azonos szemlélettel és súllyal − gondolkodik a játék és a tanulás összefüggéseiről, és ha mindkét intézmény hasonlóan szervezi meg a cselekvési lehetőségeket, akkor lényegében biztosítja az átmenetet, segíti annak zökkenőmentességét. Mindezek során felmerül a kérdés, hogy melyek azok a tulajdonságok, amelyek mindkét tevékenységben fellelhetők, ezáltal fejlődnek és fejleszthetők is, illetve milyen módon van jelen az egyikben és a másikban? A kettő összefüggései tetten érhetők az alábbiakban:

− érzelmi involváltságból halad a gyermek a külső irányíthatóságig,

− jellemző mindkét cselekvésre a kreativitás, az alkotás,

− folyamatosan alakul és alakítható a szocializáció, a társas kapcsolatok fejlődése,

− megtapasztalja, majd tudatosítja az erkölcsi értékeket, kialakul a döntés képessége,

− fejlődik a mozgása (kis-és nagy),

− használja érzékszerveit, amelyek ezáltal fejlődnek, differenciálódik a percepció,

− folyamatosan alakul a verbalitás és

− az ahhoz kapcsolódó nonverbális kommunikáció is,

− fejleszthetők és szabadon is fejlődnek az értelmi képességek és a tudás.

 A cikk teljes egészében elolvasható az Óvodai Vezetési és Nevelési Módszertani Tanácsadó aktuális számában.