BELÉPÉS  
KAPCSOLATFELVÉTEL
 
MOBILAPP  
KIPRÓBÁLOM DÍJMENTESEN
Érzelmi és erkölcsi nevelés napról napra az óvodában
Az érzelmi és erkölcsi nevelés, mint minden óvodához kapcsolódó fogalom, elválaszthatatlan a többitől, hiszen − mint ahogy a gyermeki személyiség fejlődése − ez is, komplex, egymástól szétválaszthatatlan, sőt sokszor észrevehetetlen folyamatok, események eredménye.

 

Sokat gondolkodtam azon, vajon hogyan lehetne erről a témáról úgy írni, hogy a folyamatból kiemelve át- és megérezni lehessen azt, hogy milyen egyszerű és hétköznapi dolgokkal fejlesztünk érzelmeket, erkölcsi szabályokat, viselkedési szokásokat, viszonyulásokat. Hosszas töprengés után rájöttem, hogy ez az összeállítás csak olyan lehet, mint egy fényképalbum, amelyet lapozgatva rálelhetsz egy-egy képre, ötletre, amelynél megállsz, elgondolkozol, vagy úgy érzed, hogy az akár nálatok is készülhetett volna. Visszaköszönnek a gondolataid, élményeid, vagy rájössz arra, hogy ez a kép nem tetszik, és gyorsan továbblapozol.

 

De még mielőtt kinyitnád ezt az albumot, azért néhány gondolatot írnék arról, hogy nekem, mint embernek és hitelesnek lenni akaró óvónőnek, milyen elveim vannak ezzel (és az egész óvodai neveléssel) kapcsolatban. Ha úgy tetszik, ez az én etikai kódexem:

− Minden velem kapcsolatba kerülő gyereket és felnőttet ugyanannyira nyitottan várok, de először is megismerni akarom, és csak utána elfogadni, hiszen az elfogadáshoz valódi ismeretekre, tapasztalatokra van szükségem. (Lehet, hogy már ez az első pont is megosztó, de vállalom, mert fontosnak érzem ezt a sorrendet ahhoz, hogy évekig együtt tudjunk gondolkodni és működni.) Egymás megismerése és elfogadása végbe mehet gyorsan vagy lassan, hiszen minden gyerek és felnőtt különböző ebben a tekintetben is. Kezdeményező a „szerepem” ebben a kezdeti helyzetben is, de csak óvatosan, tapintatosan haladhatunk előre a gyerekek és a szülők ütemében.

 

(Azt is el kell tudnom fogadni, ha nem alakul ki az összhang, mert annyira különbözőek az elveink, hogy nem tudjuk, nem akarjuk egymásét elfogadni, befolyásolni. Ebben a helyzetben bizony elég nehéz segítséget nyújtani, de vállalni kell, hogy egy-két őszinte beszélgetés után esetleg elköszönünk egymástól, ami még mindig jobb, mint éveken keresztül „egymás ellen dolgozni”, mert annál rosszabbat nem tehetünk a gyereknek.)

− A kapcsolatok, a gyerekek és a szülők fejlődését segíteni lehet, de siettetni nem érdemes, hiszen így látványos eredményeket valóban produkálhatunk, de valódi változásokat, belsővé vált eredményeket nem érhetünk el, ezért óvónőként az egyik legfontosabb „erényem”

  • a figyelem,
  • a segítségnyújtás és
  • a helyzetteremtés mellett
  • a türelem kell, hogy legyen.

− Tudomásul veszem, hogy minden gyerekekkel és szüleikkel eltöltött pillanatban „mintaadó” vagyok. Nemcsak a tudatos, hanem a tudattalan gesztusaim, mimikám, kimondott és csak érezhető gondolataimmal hatással vagyok rájuk. A gyerekeim „kritika” nélkül utánoznak, a szülők pedig kritikus szemlélőim. Olyan, mintha mindig „szerepelnék”, és ezt csak akkor lehet vállalni, ha elfogadom, hogy hibázhatok, tévedhetek, és ezt vállalni is tudom. Elnézést és bocsánatot kérni ugyanúgy kötelességem egy ilyen helyzetben akár gyerekkel, akár felnőttel kapcsolatban történt mindez.

− A hitelesség az egyetlen igazi „fegyverem”. Soha nem akarok más lenni, mint amilyen vagyok. Soha nem akarok mást mondani, mint amit gondolok, mert a legkisebb „álságot” is észreveszik a gyerekek és a szüleik is. Azt azonban minden helyzetben mérlegelnem és egyénre igazítanom kell, hogy ezeket hogyan, milyen módon közvetítem.

 

Miért is tartottam fontosnak, hogy a bevezetőben leírjam ezeket a gondolatokat?

 

Azért, mert az erkölcsről, érzelmekről írt gondolatokat elég nehéz úgy megismerni, elfogadni vagy elvetni, hogy nem tudunk a másik félről semmit. A fenti pár mondat talán segít az Olvasónak abban, hogy egy kicsit ismerősnek érezze az összeállítás íróját.

 

Mit is kell még tudni rólam?

 

Harmincnyolc éve vagyok óvónő, és ebből lassan huszonöt éve a Freinet pedagógia az, amely rendező elve a munkámnak. Keretet és kapaszkodót ad ahhoz, hogy a sok-sok új ötletet, információt, tapasztalatot hogyan is tudjam rendszerben látni, elemeit a helyén kezelni, a legjobban és legjobb helyzetekben alkalmazni.

 

Ugyan a bevezető gondolatok végén kerül sor a csoportom bemutatására, de ez csak logikai kérdés, hiszen „azért vagyunk, mert ők vannak”.

 

„A sasok (és a Cinegék) nem járnak lépcsőn.”

(C. Freinet)

 

Huszonkilenc örökmozgó, ficánkoló, kutató, minden iránt érdeklődő, és kipróbálni akaró, különböző életkorú gyerkőc, továbbá négy felnőtt, akik megpróbálják terelgetni a sok-sok manót, akik hol megnevettetnek, hol borsot törnek az orrunk alá (például Mikuláskor elcsenik a cipőinket), hol segítséget kérnek, vagy segítséget adnak, ha bajba kerülünk. Egy mondatban ez a Cinege csoport.

 

Éljük az óvodások életét: nap, mint nap felfedezzük a körülöttünk lévő csodákat, járjuk a hegyeket, völgyeket, és közben ismerkedünk mindennel, ami csak a szemünk elé kerül. Figyelünk és ismerkedünk. Féltünk és óvunk. Odébb rakjuk a csigát, ha az az úttestre tévedt. Nyomon követjük a hangyákat. Örökbe fogadjuk a méhecskéket, és aztán, ha már elég volt a szemlélődésből, akkor a sziklákat megmászva jutunk fel a csúcsra. A fákra mászva próbáljuk felfedezni a manókat rejtő odúkat. Köveket és árkokat átugorva keressük a vaddisznók dagonyázó helyét, és ha már ebből is elég lenne, elcsendesülve hallgatjuk az erdő, mező meséit a manóinkról, a tündérekről, mindenféle valós és mesés lényről.

 

Játszunk, varázsolunk mindenhol, mindenkor, mindennel, ami csak a kezünkbe kerül: faágakból ház épül, vagy varázsbottá válik. A kövek társasjáték bábuivá, az üres guriga űrhajóvá, a zokni kígyóvá és a fél pár kesztyű tyúkocskává alakul át. Az elkészült alkotások, pedig életre kelnek, a bábok, mesehősök lesznek, és már szövődik is köréjük a hihetetlen kalandokkal teli történet, mese és dallam, amelyhez hangszer is dukál. Ekkor újra kezdődhet az alkotás: hangszerré lesz a dió, a gyűjtött kő és faág. Röviden ilyen a „Cinegés” körforgás. Olyan, mint az idő, az évszakok vagy az élet körforgása. Állandóságot, biztonságot, melegséget sugároz, ahol mindenki bátran kipróbálhatja és megismerheti önmagát, illetve egymást. Igazi „cinegefészek”, ahonnan el lehet rugaszkodni, ahová vissza lehet térni, és ahol meg lehet pihenni. Később aztán megerősödve tovább repülni.

 A cikk teljes egészében elolvasható az Óvodai Vezetési és Nevelési Módszertani Tanácsadó című folyóirat aktuális számában.

 

2016-02-09
 
Írta: Karczewicz Ágnes
 
Rovat: módszertár

Szeretnék ilyen híreket kapni >>

TECHNIKAI SEGÍTSÉG
SZAKMAI SEGÍTSÉG
óvoda | óvodás gyermek | óvodai élet | óvodapedagógusok honlapja | óvodapedagógus alkalmassági vizsga | óvodapedagógus munkaköri leírása | óvodapedagógus portfólió | óvodapedagógus ponthatár | óvodai információk | óvodai cikkek | óvodai folyóirat | óvodai magazin| óvodai adminisztráció | letölthető anyagok | óvodai dokumentumok | óvodai portál | óvodai iratminták | óvodai módszertár | óvodavezető portál | óvónők szakmai weboldala

Érzelmi és erkölcsi nevelés napról napra az óvodában

Technikai Segítség
Név:
E-mail:
Telefon:
Üzenet:
 
  Üzenet elküldése  
Szakmai Segítség
Név:
E-mail:
Telefon:
Üzenet:
 
  Üzenet elküldése  
Hírlevélre feliratkozás
Név:
Intézménynév:
E-mail:
Beosztás:
Telefon:
 
  OK  
Belépés
E-mail:
Jelszó:
 
  Belépés