Így szólt egyszer a tyúkocska tyúkanyóhoz:

- Éhes vagyok, kérlek szépen, süssél nekem kalácsot!

- Jól van, tyúkocskám, sütök neked kalácsot – mondta tyúkanyó. – Most menj szépen, és hozzál nekem fát az udvarról, hadd rakjak tüzet, anélkül nem sül meg a kalács.    

Ment a tyúkocska, ment az udvarra a fáért. Ahogy az udvarra ért, szembe jött vele egy nagy-nagy kandúr. A nagy-nagy kandúr azt mondta a tyúkocskának:

- Miau, ham! Én most téged bekaplak, meg is eszlek!

- Ne egyél meg, kérlek szépen, ne egyél meg engem! Fát viszek most tyúkanyónak, tyúkanyó majd kalácsot süt nekem, s ha nem bántasz, kapsz egy nagy darab kalácsot tőlem!

A macska úgy gondolta, sokkal többet ér egy nagy darab cukros kalács, békén hagyta hát a tyúkocskát.

A tyúkocska összeszedte a fát az udvaron, bevitte tyúkanyónak.

- Jaj, tyúkanyó, nagy baj van! – mondta.

- Mi a baj, tyúkocskám?

- Az a baj, hogy az udvaron összetalálkoztam a macskával, az – ham! – be akart kapni, meg akart enni, én meg azt mondtam neki, ne kapjon be, ne egyen meg engem, inkább adok neki a kalácsomból.

- Egyet se búsulj, tyúkocskám – mondta tyúkanyó. – Olyan nagy kalácsot sütök neked, hogy akár három macskát is jóllakathatsz vele!

   Hamarosan megsült a nagy kalács. Tyúkanyó enni hívta tyúkocskáját, s így beszélt hozzá:

- Egyél, tyúkocskám, egyél jó étvággyal! De el ne felejtsd, hogy a macskának is jár ebből a kalácsból! Megígérted neki!

- Tudom – mondta a tyúkocska, s azzal nekilátott enni. Ette, ette a finom cukros kalácsot, addig ette, míg az utolsó morzsát is megette. Csak akkor jutott eszébe a macska meg az, hogy kalácsot ígért neki.

- Jaj, tyúkanyó – siránkozott -, mind megettem a kalácsot, egy morzsát sem hagytam belőle, jaj, most mitévő legyek?

- Ó, te falánk, ó, te szószegő tyúkocska!

   - Ne haragudj rám, tyúkanyó – siránkozott tyúkocska. – Ne haragudj rám! A macska azóta talán már el is feledkezett a kalácsról meg rólam is! Ha nem is feledkezett el a kalácsról meg rólam, nem baj, úgyse tudja, hol lakom!

Ebben a pillanatban tyúkanyó is meg tyúkocska is meglátta a macskát. Az udvaron át bársonytalpakon sétált a konyha felé.

- Jaj, végem van! – csipogta rémülten a tyúkocska.

Tyúkanyó meg nem csipogott semmit, hanem a szárnyánál fogva fölkapta tyúkocskát, a konyhába vitte, s vele együtt belebújt a nagy hasú agyagkorsóba.

A macska csak annyit látott, hogy tyúkanyó és tyúkocska a konyhában tűnt el. Nagy mérgesen megállt a küszöbön, s így pörölt:

- Hol a kalács részem? Ide vele, mert ha nem, mindkettőtöket bekaplak!

Aztán belépett a konyhába, de nem látta sem tyúkanyót, sem tyúkocskát.

- Pedig ide szaladtak be – morogta. – El nem mozdulok innen, míg meg nem kapom a kalácsot, vagy be nem kapom azt a két szökevényt! – Azzal a macska lefeküdt a küszöbre, és várt.

Tyúkanyó meg tyúkocska ott lapult a nagy hasú agyagkorsóban. Tyúkocska egyszer csak suttogni kezdett:

- Tyúkanyó, én úgy szeretnék prüsszenteni!

- Ne prüsszents, mert meghallja a macska, s bekap mindkettőnket! – suttogta tyúkanyó.

Tyúkocska kis ideig békén maradt, aztán megint csak rákezdte:

- Tyúkanyó, igazán muszáj prüsszentenem! – Tyúkanyó türelmét vesztve szólt tyúkocskára:

- Bánom is én, prüsszents hát, úgyis végünk lesz!

Tyúkocska óriásit prüsszentett, de akkorát ám, hogy a nagy hasú agyagkorsó megingott a polcon, aztán leesett a földre, s ezer darabra tört. A küszöbön a macska ijedtében fölnyivákolt.

- Jaj, dörög az ég! – kiabálta, s eszeveszetten menekült.

Tyúkanyó meg tyúkocska kikászálódott a cserepek közül, s látták, hogy a macska elszaladt.

- No, ez se jön többé vissza – mondta tyúkanyó.

- Látod, milyen hős vagyok – mondta a falánk tyúkocska. – Látod még a macska is megrémül és menekül, ha én egyet prüsszentek!