BELÉPÉS  
KAPCSOLATFELVÉTEL
 
MOBILAPP  
KIPRÓBÁLOM DÍJMENTESEN

Balog: minden rendelkezésre áll egy sikeres új nevelési évhez



Balog Zoltán kiemelte: tiszteletre méltó fegyelmezettséggel küzdik végig a pedagógusok a köznevelés megújítását, amely az elmúlt 25 év legnagyobb átalakítása. Megjegyezte: ugyanakkor minden megújítási folyamat konfliktusokkal jár, és az eredmények nem egy-két év múlva jelentkeznek.

 

Minden rendelkezésre áll ahhoz, hogy sikeres legyen a következő tanév - mutatott rá az emberi erőforrások minisztere kedden a fővárosban rendezett szakmai tanévnyitón.

A megújulás nem pont-, hanem rendszerszerű, és a cél egy erős nemzeti középosztály kiépítése, amely képes "magával húzni azokat", akik még nem tartoznak oda.     Hagyomány és modernitás a meghatározó stratégiai értékek - vélte Balog Zoltán, aki azt szeretné, ha az intézményi reform a tartalmi kérdések felé fordulna, és versenyképes tudást tudnának a diákoknak biztosítani.     Jelezte, hogy a lakóhely, régió kultúrájára most először kiemelt hangsúlyt fektetnek.     

A pedagóguséletpálya-modellről a miniszter azt mondta: a változások közepén járnak, de bízik benne, hogy az előnyöket már érzékelik. Fontos, hogy az intézményfenntartó rendszer és a pedagógusok között itt is erősítsék az együttműködést. Kitért a Klebelsberg ösztöndíjprogramra is, amelynek keretei között majdnem 500 pedagógus képzi magát komoly állami támogatással.     

Az új tankönyvekről szólva azt mondta: felelősséget éreznek a minőségi javulásért és az elvárt takarékossági szempontokat is megemlítette.     

Balog Zoltán szólt arról is: a több mint ezer éves magyar oktatás erős talapzaton áll, alapja az egyik oldalon a hagyományok tisztelete, a másik oldalon az új tudás befogadása. Mindazok az intézkedések, amelyet a kormány a köznevelési rendszer újraszervezése során tett egyszerre épülnek a hagyományainkra és a 21. század új tudására. A magyar oktatás mindig képes volt a megújulásra és tisztelte a hagyományokat. Előbbi a köznevelés egyik legfontosabb képessége - állapította meg.   

Kiemelte: az átfogó köznevelési stratégia megvalósításához mindenekelőtt bizalom szükséges, a pedagógusok és a szakmai irányítás, a kormány, valamint a pedagógusok és a szülők, a szülők és a kormány között.     Szavai szerint rendelkezésre áll minden ahhoz, hogy sikeres legyen a következő tanév: a hit abban, hogy összefogással meg tudják valósítani a céljaikat, a szándék a partnerségre, az együttműködésre, a bizalom és a szükséges infrastruktúra, taneszközök, tantermek, megfelelő tantervek és a pedagógusok.     

Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár azt mondta: a köznevelési rendszernek és iskolának a tudás mellett identitást is kell adnia. A köznevelés megújítása ezt a célt szolgálja - rögzítette. Jelezte: a most induló tanévben osztálytermi gyakorlat során próbálják ki az új tankönyveket, a tananyagfejlesztés ugyanakkor egy több éves folyamat. Azt kérte, a pedagógusok segítsék ezt tapasztalataikkal.     

A szakmai tanácsadás és tanfelügyelet rendszere megújul, ami fontos biztonságot adó intézkedés - mutatott rá.   A pedagóguséletpálya-modellről kiemelte: hosszú idő után először kapnak a minőségi fejlődést is díjazó, egzisztenciális elismerést a pedagógusok, amely a társadalomban helyén kezeli az elvégzett munkájukat. Minden a gyermekekért történik - fogalmazott az államtitkár, aki hozzátette: az iskolában elsősorban a gyermekek a fontosak, értük zajlik a tananyagfejlesztés és az infrastruktúra megújítása is.     

Pölöskei Gáborné helyettes államtitkár a hároméves kortól kötelező óvodáztatás kapcsán kiemelte: az óvónők számát is növelni kell az infrastruktúra fejlesztése mellett. A helyettes államtitkár a korai iskolaelhagyás csökkentését célzó programokat is sürgetett.    

 Sipos Imre helyettes államtitkár a változásokról elmondta: integrált elektronikus nyomon követő rendszert vezetnek be a sajátos nevelési igényű gyermekek intézményváltásához kapcsolódva. A szakszolgálati intézményekben dolgozóknak is biztosítják a pótszabadság intézményét, és feladatként említette a fizikai állapotfelmérés pontosítását, kiegészítését. Ezt az első négy évfolyamon és felnőttképzésben nem, de egyébként a teljes köznevelési rendszerben elvégzik. Előkészítés alatt van egy rendeletmódosítás, miszerint a közösségi szolgálat "az otthoni településen" is elvégezhető lesz a jövőben. Idegen nyelveket, testnevelést és művészeti tárgyakat nem csak mesterfokozatú végzettséggel lehet majd tanítani a hat és nyolc évfolyamos gimnáziumokban.

Pósfai Péter, az Oktatási Hivatal elnöke elmondta: az első tanfelügyeleti ellenőrzések 2015 januárjától indulnak, elsősorban annál a 18 ezer pedagógusnál, akik bekerültek a minősítési tervbe, s lesznek intézményvezetői ellenőrzések is.

2014-08-27
 
Írta: mti
 
Rovat: jogszabályfigyelő

Szeretnék ilyen híreket kapni >>

TECHNIKAI SEGÍTSÉG
SZAKMAI SEGÍTSÉG
óvoda | óvodás gyermek | óvodai élet | óvodapedagógusok honlapja | óvodapedagógus alkalmassági vizsga | óvodapedagógus munkaköri leírása | óvodapedagógus portfólió | óvodapedagógus ponthatár | óvodai információk | óvodai cikkek | óvodai folyóirat | óvodai magazin| óvodai adminisztráció | letölthető anyagok | óvodai dokumentumok | óvodai portál | óvodai iratminták | óvodai módszertár | óvodavezető portál | óvónők szakmai weboldala

Balog: minden rendelkezésre áll egy sikeres új nevelési évhez

Technikai Segítség
Név:
E-mail:
Telefon:
Üzenet:
 
  Üzenet elküldése  
Szakmai Segítség
Név:
E-mail:
Telefon:
Üzenet:
 
  Üzenet elküldése  
Hírlevélre feliratkozás
Név:
Intézménynév:
E-mail:
Beosztás:
Telefon:
 
  OK  
Belépés
E-mail:
Jelszó:
 
  Belépés