Az ötévesnél kisebb gyerekek bámulatos érzékkel sajátítják el az új technológiákat. Legyen az okostelefon, táblagép vagy játékkonzol, gyakran látni, milyen önbizalommal nyomkodják a gombokat, és kezelik ösztönösen a képernyőt.
A szülők, bár élvezik az átmeneti nyugalmat, amikor odaadják az eszközt a kisgyereknek, titokban aggódnak, hogy nem ártanak-e ezzel.
Úgy látszik azonban, hogy a képernyő segít a tanulásban, és minél interaktívabb a játék, annál jobb.
A University of Wisconsin kutatói arról számoltak be, hogy a 2-3 éves gyerekeket jobban érdekelték az érintőképernyők, mint az olyan video képernyők, melyek nem kívánnak interakciót. Minél interaktívabb és valósághű volt a képernyő, annál ismerősebbnek tűnt a gyerek számára.
A kutatók szerint az érintőképernyőkben nevelési lehetőség rejlik kisgyermekek számára. Szavakat tanítottak a gyereknek és azt találták, hogy akik érintőképernyőt használtak, gyorsabban tanultak és kevesebb hibát vétettek.
Úgyhogy kedves szülők, fel lehet lélegezni, a gyerek csak azt teszi, ami természetes.
Mindenesetre a technológia itt van és itt is marad. Sok elemi iskola és néhány óvoda is táblagépeket használ az osztályteremben a tanulás megkönnyítéséhez. Ezek az eszközök érdekesek és sokat segítenek, ha megfelelően használják őket. A fő baj azonban az, hogy a szülők nem mindig nyújtanak jó példát. Némely szülő sms-eket küld séta közben, gyakran annyira belefelejtkeznek a telefonjukba, hogy a gyerekkel már nem is foglalkoznak.
A Stirling University nevelési iskolájától származó tanulmány szerint a család otthoni a technológiához való viszonyulása fontos tényező a gyerek magatartásának befolyásolásában.
A kutató szerint a legtöbb szülő ismeri a hozzászokás és a passzivitás veszélyeit, és képernyőidőt szab meg, hogy a gyerek sokféle kinti és benti tevékenységet is végezzen.
Más szakértők azonban nem értenek egyet a fentiekkel. Azt állítják, hogy a gyerekek egyre többet nézik a képernyőt, és ezt a rossz szokást korlátozni kell, mert addikcióhoz és depresszióhoz vezet. Számításuk szerint a ma született gyerekek hét éves korukig egy teljes évet töltenek el képernyőkhöz ragasztva. Ha ez igaz, nagyon rémisztő a kép. Bár létezik egy kisebbség, akik egészségtelennek tekintik a képernyőt, nincs bizonyíték arra, hogy ártalmas lenne.
A megoldás az lenne, hogy a gyerekek töltsék hasznosan az idejüket a képernyő előtt, és olyan alkalmazásokat töltsön le, mely segít a tanulásban.
A jó minőségű programok és egyek szoftverek segíthetnek tanulási nehézséggel küzdő gyerekeknek is abban, hogy hiányzó képességeiket kifejlesszék.
Két óra naponta képernyő előtt elegendő hat évesnél kisebb gyerekek számára. A gyerekek úgyis hamar megunják, hogy csak egy dologgal foglalkozzanak, mondják a kutatók, és képernyőzés közben játszanak a játékaikkal, vagy rohangálnak egy kicsit odakint.
A gyerekek végül is számos dolognak vannak kitéve, talán csak ugyanúgy élvezni akarják a technológiát, mint mi magunk.