A Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) 2026. július 20-án számolt be az oldalán (https://nemzetipedkar.hu/) arról, hogy július 17-én óvodai Szakmai Egyeztető Fórumra került sor az Oktatási és Gyermekügyi Minisztériumban a Kora Gyermekkori Jóllétért Felelős Államtitkárság szervezésében.

Mint írják, a gyermekközpontú óvodai nevelés fejlődését és a minőségi óvodapedagógia intézményi működését célzó szakmai párbeszédet Kereki Judit államtitkár asszony vezette, amelyen a NPK delegáltjaként dr. Kóger Yvetta óvodaigazgató, országos elnökségi tag vett részt. A résztvevők és az általuk képviselt szervezetek bemutatkozása keretében az óvodák jövőjét befolyásoló legégetőbb problémák is megfogalmazásra kerültek, például a tankötelezettség megkezdésének halasztásáról szóló szabályozás módosítására vonatkozó javaslatok, az iskolába lépéshez szükséges fejlettség mérésének, illetve a gyermek fejlődése nyomon követésének kérdésköre. Az együttgondolkodás érintette a digitális eszközhasználatot, ezen belül az oviKRÉTA beválását, az Óvodai nevelés országos alapprogramjának felülvizsgálatát, az óvodáskorú gyermekek fejlődését is támogató gyógypedagógiai hálózat fejlesztését, az óvodai nevelők képzésének rendszerét, alkalmazásuk feltételeit az óvodai nevelésben. Körvonalazódott egy extrém időjárásra (például nyári hőség) vonatkozó eljárásrend kidolgozásának szükségessége, illetve egy, az óvodák helyzetét felmérő kérdőív összeállítása.