A spektrumról

Az autizmus egy állapot. Pervazív fejlődési zavarnak is nevezik, mert átható, az egész személyiséget érintő „másságról” van szó. Az állapotnak vannak általános- és a konkrét személyre vonatkozó jegyei. Ez a tény, valamint az érintettség és az egyéb tünetek (főként az értelmi képességek foka, a súlyos érintettségtől a kiemelkedő intellektusig, vagy érzékelés sajátos-és speciális mivolta) széles variációja teszi indokolttá, hogy spektrum zavarról beszéljünk. Ahány gyermek, ahány felnőtt, annyiféle az autizmus, annyiféle a személy viselkedése, noha kétségtelenül meghatározhatók az autizmusra jellemző tünet együttesek is. Az eltérések nem feltétlenül mennyiségi, hanem sokszor minőségi különbségeket mutatnak az egyes emberek között. Mivel azonban ezek az eltérő vonások kihatnak a személyiség egészére, teljes működésmódjára, az egyes személyekkel történő bánásmód is eltérő, az általános „+fogásmódok” ellenére, vagy inkább azokkal együtt.

Az autizmus tüneteit - a sajátosságok összegzése folytán - az autizmusra jellemző triásszal lehet összegezni. Spektrumról lévén szó, a triász nem vonatkozik azonos módon, sem minőségben, sem mennyiségben az egyes emberre.

Az alábbiakban a triászt röviden ismertetjük, de „csak” emlékeztetőül, mivel erről számos cikk, tanulmány jelent meg már a közelmúltban, valamint sok-és sokféle képzési lehetőségek is jelen vannak az érdeklődő pedagógusok és az érintett szülők számára.

A triász
• Kommunikációs készségek:
• Szociális készségek, kapcsolatteremtés:
• Képzeleti működés, rugalmas gondolkodás zavara:
Egyre többen ismerik fel a negyedik érintett területet, a szenzoros érintettség jelentőségét. Ez se egyformán jellemzi az autista embereket, de sokak számára jelent komoly nehézséget a percepció mássága.
• Szenzoros, érzékelési készségek, percepció: hipo- és hiper érzékenység, a
látás, hallás, tapintás, szaglás, ízlelés, testtudat sajátosságai
Összefoglalva, és más, az autizmussal foglalkozó tudományos életben használatos kifejezéssekkel élve, a triász jellemzői:
• Naiv tudatelmélet.
• Végrehajtási funkció zavara
• Centrális koherencia
.
A sajátosságoknak megfelelő, leggyakoribb stratégiák ,
Vizuálisan támogatott stratégiák:
• Képcserés kommunikációs rendszer (PECS) Picture Exchange Communication System.
• Egyéb augmentatív, a láthatóságra épített stratégiák: képek, folyamatábrák, homokóra

Kommunikációs stratégiák:
• Beszélgetési - verbális kommunikációs készségek tanítása
• Nem verbális kommunikációs készségek tanítása
• A kommunikációs formák generalizálása
• Babzsák gyakorlatok
• Szociális történetek, szerepjáték szervezés
• Képolvasás, elmeolvasás

Szociális készségeket fejlesztő stratégiák:
• kapcsolatteremtés és annak fenntartásához szükséges készségek tanítása:
• önálló játék- és a társakkal történő játék tanítása:
• Én könyv használata
• Protektív környezet
• Napirend használata

Az autizmusspektrum zavarával élő gyerekek óvodai integrációjának sajátosságai

Az autizmussal élő gyerekek, a nehezített, másképpen funkcionáló kommunikáció miatt, nem, vagy csak részlegesen, többnyire sajátosan képesek szándékaikat kifejezni. Egy mozgássérült kisgyermek verbálisan közli, ha nem érzi jól magát, követhetjük érzelmeit, akaratát.

Autizmus esetében azonban éppen a másik ember intencióinak, szándékainak „lekövetése” okoz nehézséget, egyúttal problémát jelent saját érzelmeinek és akaratának közzététele is. Ezért nehezebb, még az ép értelmű, ám az autizmusban enyhe fokban érintett gyerek integrációja, mint pl. az érzékszervi sérüléssel élő kisgyerekeké, vagy az értelmileg kisebb mértékben elmaradott gyermekéé.

Az óvodapedagógusok ahhoz vannak szokva, hogy bármilyen problémát, nehézséget szeretettel, odafordulással, empátiával kezeljenek. Az autizmussal élő gyerekek irányában történő empátia azonban merőben eltér mindenféle „mássággal” élő emberek iráni megértéstől. A pedagógus gondolkodását és cselekedeteit „át kell kapcsolni” egy olyan irányba, ami az összes többi gyereknél kifejezetten káros lehet, vagy legalábbis nem lenne indokolt. Szinte kétféle „üzemmódban” kell működnünk.

Természetesen ez a kétféleség nem jelenthet, teljes átváltozást, hiszen a szeretetteli attitűd, a kisgyermek védelme, óvása, a közösségbe illesztése, ha sajátos módszerekkel is, de cél marad.

A „mások a másságban” tehát indokolttá teszi, hogy a hangsúlyt adjunk az autista gyerekek sajátos integrációjának.
Az óvodákban többnyire enyhe fokban érintett gyerekeket integrálunk. Elkülönítésük - legalábbis egészen - nem indokolt, részben az autizmusban való érintettség enyhe foka miatt, részben pedig azért sem, mert az integrálható gyerekek értelmi képességei jók, nincs tehát indok a sérült értelmű gyerekekkel történő együttnevelésre.
A hangsúly azon van, hogy a szakgyógypedagógus, aki ért az autizmus spektrum zavarral élő gyermekek sajátos neveléséhez és fejlesztéséhez, segítsen abban, hogy hogyan tudja az óvodapedagógus megteremteni a protektív környeztet és az augmentatív eszközöket. Miközben elvárás az, hogy értsen ezekhez az óvodapedagógus, de nem elvárás az, hogy ezekkel a módszerekkel fejlesszen. (Ez utóbbi a szakfejlesztő feladatköre.) Csupán arra használja ezeket az eljárásokat és eszközöket, hogy segítségükkel, mintegy mankóként, megvalósuljon az illeszkedés, a kölcsönös elfogadás és együttlét. Napirendet, folyamatábrákat, egyszerűbb módon képcserés kommunikációs kártyákat, az elemi szintű babzsákkal történő gyakorlatokat, homokórát, esetleg én-könyvet tudnak használni az óvodapedagógusok, akkor, ha erre képzést is kapnak, és segítséget a mindennapi munkában.

Külön szükséges megemlíteni, hogy ma már sokféle applikáció is létezik, amelyek egy részét – ha van rá mód, anyagi és tudásbeli háttér – érdemes használni, mert nagyon megkönnyíti a gyermek és a felnőtt dolgát. Nyilván használatuk feltételez egyfajta értelmi képességre vonatkozó szintet.

Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy a pedagógusnak valóban „átkapcsolásra” van szüksége, hiszen az óvodapedagógus-képzésben éppen a spontán helyzetek, a szabad játék, az önálló, kreatív kezdeményezés, az alkotás, az együttműködés címszavai hangsúlyosak.

A szemléletváltás mindig nehéz, az ahhoz kapcsolódó „más” módszertan pedig különösen az. Talán mégis érdemes rákészülni erre nagyon nehéz helyzetre, hiszen oly sok autizmussal élő, ám integrálható kisgyerek és családja szenvedéseit lehet elkerülni, ha a kicsi megfelelő helyre kerül. E helyzetképnél már csak az szebb, ha a érintett gyermek integrációja iskolában is folytatódhat.

A valóság

A fentiekben – ha messze nem is a teljesség igényével – a speciális bánásmód alapelemeit mutattuk be. A hétköznapok azonban közel sem ilyen egyszerűek, és főként nem ilyen szabályosan valósíthatók meg.

Az óvodapedagógusok képzése nem minden esetben biztosított. Nagyon ritkán fordul elő, hogy saját gyógypedagógusa van az érintett gyermeknek. Ha lenne saját gyógypedagógiai, vagy legalább csak vele foglalkozó pedagógiai asszisztens, könnyebb lenne. Gyakori igény az úgynevezett árnyéktanár, aki a pedagógus által közvetített térben és időben követi a gyermeket, és segíti őt a tevékenységek megvalósulásában. Ez az adott autizmussal élőnek is jó lenne, de a közösségnek is, hiszen nem csak a pedagógusnak kell „átkapcsolni”, hanem a gyerekeknek is. Ők azok, aki nem értik, hogy miért nem megy velük játszani a társuk, miért nem nevet vissza, ha erre adnak neki jeleket, miért piszkálja őket a kisgyermek, miért szereti a monoton szituációkat, miért szorong, vagy kap dührohamot a váratlan, netán bármilyen spontán helyzettől.

Mi lenne jó? Ezt a kérdést teszik fel számtalan helyzetben a szülők és a szakemberek. A lokális integráció hazánkban nem, vagy alig létezik. Az autizmussal élők önálló óvodai (és iskolai) csoportjáról van szó, de nem szegregált körülmények között, hanem a meglévő, többségi épületben a célból, hogy egyes helyzetekben (kinek mikor, miért és hogyan) együtt lehessenek neurotipikus társaikkal. Mindenkinek könnyebb lenne!

Hosszú távú kilátások

Az alábbiakban nem óvoda specifikus témát érintünk, hanem a folytatás, az életkilátások lehetőségeiről lesz szó. Nem titok a személyes érintettség sem: saját, legidősebb unokám kerül lassan abba a korba, amikor kinövi az oktatási intézményeket, megoldásra lenne szükség.

A leválásra való felkészülés egyaránt vonatkozik az érintett személyre és a szülőkre és a tágabb családra is. Ezt a folyamatot szülőcsoportok segíthetik.

Érzelmileg sem egyszerű életteret, lakóotthont keresni, ám megtalálni az ideálist még nehezebb. A lakóotthonok – éppen, mint az óvodák és iskolák – jelentős része azoknak jó, akik viszonylag önállóan képesek ellátni magukat, akik egy szinten képesek kommunikálni, ha nem is verbálisan, de bárhogyan. A súlyosabb, értelmileg erősen sérült társaik számára is van megoldás, csak éppen gyakran nem „szép”. Túl sokan vannak egy szobában, nincs mód a sajátos szokások gyakorlására, a számára értelmes és érzelmileg kielégítő életre. Elképesztő pénzek megmozgatása sem biztos, hogy megoldást jelent, hiszen várólistára kell kerülni, a várakozás akár 5-10-15 évet is jelenthet.

Az autizmussal élők életét - a régebbi, akár 10 évvel ezelőtti időszakhoz képest - ma már számtalan csoport, direkt-és indirekt képzés, könyvek, szakirodalmak, és főként szervezetek segítik. Ma már speciális, szakirányú képzés is van a főiskolákon. Mégis, az egyes családokra lebontva, még mindig nincsenek meg a biztos kilátás lehetőségei, az egyes emberek élete nem automatikusan megoldott. Ennek árnyéka rávetül az életre, már jóval korábban, akkor is, amikor még nem lenne aktuális. Pénz és akarat kell a megvalósításhoz, a tudás már megvan.