– A testi fejlettség legszembetűnőbb jele a tejfogak egymás utáni kiesése, és a nyomukban megjelenő marandó fogak, valamint a határozottabb ceruzafogásból levonható kéztőcsontosodás megindulása.
– A szociális érettség egyik fokmérője is lehet a kapcsolatok minősége, a közösségben elfoglalt hely, szerep, egyszóval a beilleszkedés. Nem mindegy, hogy az új közegben hogyan fogja magát feltalálni a gyermek, hogyan tud majd viszonyulni a különböző családokból érkezett gyermekekhez, tanító néni(k)hez.
– Az érzelmi érettséget leginkább a gyermek kudarctűrése mutatja. Hogyan viselkedik, ha valami nem úgy sikerül, ahogyan ő szeretné?
– Az értelmi képessége pedig arról is árulkodik, hogy milyen a feladattudata. Képes-e kitartóan és jól elvégezni egy-egy feladatot?

Ami számunkra egyértelmű, az a szülő számára nem biztos, hogy az. Mi, szakemberek a különböző képességterületeket folyamatosan megfigyeljük, értékeljük a gyermek óvodába lépésétől kezdve, és arról félévente tájékoztatjuk is a szülőket. Gyakran ismételjük, hogy az iskolára való felkészítés 3–4 éven át tartó folyamat. A gyakorlatban viszont sokszor tapasztaljuk, hogy a szülők leginkább az utolsó évben, a „beiskolázás” előtt veszik komolyan jelzéseinket.

A bizonytalan szülőknek ajánljunk játékokat, amelyek segítségével ők is alaposabban tájékozódhatnak csemetéik fejlettségéről. Játsszanak minél több interakciós játékot, társasjátékot együtt, miközben képet alkothatnak róla, hogyan kommunikál, hogyan alkalmazkodik csemetéjük a szabályokhoz, hogyan tudja akár a belső konfliktusát is megélni gyermekük. Játék során megtudhatják, mit jelent gyermekük számára a nyerés vagy a veszteség, hogyan éli meg akár az egyiket, akár a másikat. Milyen fokú a kudarctűrő képessége. Tudjuk önmagunkról, hogy mi sem szeretünk veszíteni, de nagyvonalúan veszíteni nemes dolog – amire legfőbb példát a felnőtt tudja nyújtani a gyermeknek. Az iskolában sok különleges helyzettel találják majd szemben magukat a gyerekek, így akik könnyebben elviselik azt, hogy mások lehetnek például ügyesebbek, gyorsabbak, azoknak a társas kapcsolataik is kiegyensúlyozottabbá válnak.

De az sem mindegy, hogy egy gyermek mennyire tudja követni a felnőtt utasításait. Képesek lesznek-e majd megkülönböztetni, elővenni egy meghatározott könyvet, füzetet vagy akár ceruzát? Ajánljuk a szülőknek, győződjenek meg erről saját maguk. Adjanak kisebb-nagyobb megbízatást otthon gyermeküknek, csak ne olyat, amit nem szeretnek. Mondjuk el, hogy az iskolába lépéshez ezekre a képességekre mind szükség van, hiszen a különböző feladatokat már nemcsak önkéntes alapon fogja elvégezni a gyermek, hanem azok legtöbbje már mindnyájuk számára kötelező jelleggel bír.

Játék és mese

Szülői értekezleten beszélgessünk a játék és a mese fontosságáról is. Hívjuk fel a figyelmüket, hogy a játékban a kreativitás, a többféle megoldásközpontúság is benne van. Nagyon jó, ha a gyermekek készítenek mátrixjátékot vagy társasjátékot, amihez a szabályokat is felállítják.

Fontos, hogy a gyermek minél több mesét hallgasson, mindig legyen ideje a szülőnek az esti mesére, mivel a mese szituációkat gördít eléjük, légiessé teszi a problémákat, feloldja a feszültséget, fejleszti a szókincset, fantáziát. A felnőttek találjanak ki kisebb történeteket vagy összefüggő történeteteket az iskoláról. Amikor nem a gyermek a főszereplő, hanem például egy medvebocs vagy egy kedvenc mesehős, akkor a gyermek is részesévé válhat a mesealkotásnak. A gyermek beleszőheti saját gondolatait az iskoláról, és a szülők megtudhatják, milyen érzelmeket táplál gyermekük az iskola iránt. Vannak-e benne feszültségek? Ha igen, akkor a „főszereplő” segítségével meg is tudhatják, hogy melyek azok, és közösen fel is tudják oldani. Kérjük meg a szülőket, hogy ne bagatellizálják a gyermek szorongását olyan kijelentésekkel, mint. Például: „majd meglátod, az iskolában minden jó lesz”, „mindig jól fogod magad érzeni”. Nem, ne csapják be őket, mert ebben az esetben elveszítik a gyermekük bizalmát. Legalább annyira, mint amikor az iskolával „fenyegetik” őket. „Na, majd a tanító néni, ha ezt meglátja, vagy megtudja”. „Mit fog szólni a tanító néni ehhez?”

A kommunikáció

Mi jelezheti még a szülő számára, ha gyermeke nem iskolaérett? Például a beszédészlelés és a kommunikáció minősége. Az éretlenségre utalhat a szegényes szókincs, az elégtelen kifejezés. Tájékoztatóul elmondhatjuk a szülőknek, hogy egy hat–hét éves gyermek általában 2–3000 szót használ. Ha többször tudatosan kezdeményeznek beszélgetést gyermekükkel, egyre inkább meggyőződhetnek arról, hogy egy hétköznapi nagycsoportos szókincsével rendelkezik-e, vagy választékosan beszél-e a gyermekük. Szókincsfejlesztésre ajánljuk a szinonima/rokonértelmű szavakkal való játszást vagy a barkochbát.

Hívjuk fel a szülők figyelmét arra, hogy gondot jelenthet, ha cseréli a hangokat a gyermek, vagy nem ejti tisztán azokat. Hangsúlyozzuk, hogy amikor a gyermekek iskolában olvasni, írni fognak, elengedhetetlen, hogy a hangokat megfelelően hallják, tudják azokat megkülönböztetni, megfelelően hangoztatni, és a szavakat szét tudják bontani hangokra. Ha rosszul hallják a hangokat, ez az írásukban is meg fog mutatkozni. Jó játék erre, a szójáték (a következő személy az előzőleg hallott szó utolsó hangzójával kezdődő szót mond).

A mozgás és a fókusz

Amikor azt látjuk, hogy a gyermek mozgása összerendezetlen, a szem-kéz koordinációja nem elég fejlett, akkor a szülőknek is tanácsoljuk, minél többet mozogjanak például a játszótéren, állítsák kihívások elé, lépésenként egyre nehezedő feladatok elé. Természetesen vigyázzanak arra, hogy ezek mindig teljesíthető feladatok legyenek, juttassák a gyermeket sikerélményhez, ami által az önbizalma is növekedni fog, hiszen mindig a saját magába vetett hit fogja tovább segíteni őt az úton. A gyerekeknek is tudniuk kell, hogy mik az erősségeik, gyengeségeik, és hogy ez utóbbi mindig fejleszthető. Akinek van önbizalma, csak az képes új feladatokba is belevágni. Nyomatékosítsuk, hogy az egyes tulajdonságok annyira válnak fontossá, amennyire mi, felnőttek jelentőséget tulajdonítunk nekik. Ha úgy érzik, hogy a gyermekük nem elég ügyes egy adott helyzetben, vagy úgy találják, hogy nem eléggé domborodik ki egy tulajdonsága – például bizonytalannak ítélik –, akkor a gyermek tevékenységei közül mindig azt a szituációt emeljék ki, amiben épp határozottságot tükrözött. Amennyiben a verbális megerősítés konkrét (például: „nagyon szép egyenes vonalakat rajzoltál a ház falának”), akkor szárnyakat kap a gyermek, és az iskolai sikerességét is befolyásolja majd, ha tisztában van azzal, hogy miben nyújtott jó megoldást.

Jó, ha tudják a szülők azt is, hogy egy 6–7 éves gyermek körülbelül 15 percig képes fókusztartással aktívan figyelni. Ha közben sokat izeg-mozog, elterelődik a figyelme, nem biztos, hogy az iskolapadban a helye. Győzzük meg a szülőt, hogy nem fog gyermeke hátrányt szenvedni, ha szeptembertől még egy évig óvodában marad. Nem kell siettetnünk semmit. A tempót maga a minket körülvevő világ diktálja, ahol a leggyorsabb autóval, vonattal kell járnunk, a leggyorsabb netre van szükségünk, oda kell érnünk valahová nagyon hamar… Meg kell értetnünk és értenünk, hogy az iskolaérettséggel nem kell rohanni. Az, hogy a gyereknek sietni kell, vagy még ráér, akár egy üzenet is lehet felé.

Elfogadni a helyzetet

Fontos az elfogadásról is szót ejteni, ugyanis az a gyermek, aki szeretne a barátjával iskolába menni, de még szüksége van egy évig az óvodai nevelésre, annak bizony el kell tudni fogadnia ezt a tényt. El kell tudni fogadnia, hogy ez a döntés önmaga miatt fontos. Sajnos nem ritkán találkozunk olyan családokkal, ahol csak a gyermek véleménye számít. Ezek a szülők csak azt felejtik el, hogy a gyermek érzelmi alapon dönt. Számolnunk kell azzal a ténnyel, hogy a felnőttek döntésében is szerepet játszik az érzelem, és az elfogadás számukra sem könnyű. Egy döntésben a két szülő, netán a nagyszülők nézőpontja, saját tapasztalata is benne van, mellette a szakembereké és a gyerek akarata is. Az a jó, ha a döntés konszenzus alapján jön létre, és a helyzetet egy konglomerátumként kezeljük. Helye van az óvodapedagógus, fejlesztőpedagógus, óvodavezető, szülő véleményének is. Meg kell hallgatnunk a szülőket, hiszen lehetnek nekik is érveik, meglátásaik, akár olyanok is, amiket a szakértő sem lát/látott. Például a szülő szociális szempontból túl érzékenynek ítéli meg a gyermekét, és úgy gondolja, hogy még egy év óvodai nevelés jelentősen fog változtatni ezen.

Az iskolaválasztás

A szülők döntése mögött gyakran meghúzódó tényező, hogy az XY nevű tanító néni – aki a legjobb –, most lesz elsős. Márpedig a tanító személye meghatározó, hiszen a gyermek, mint árnyék követi őt, mindenben meg akar felelni neki, ő lesz a példaképe. Ne feledjük, a gyermek megérzésének itt súlya van. Ezek alapján az esetek többségében az iskolaválasztás is a tanító néni alapján történik. (A körzethatárok átlépésére a szülők idejekorán kis szerencsével még találnak is olyan ismerőst, akihez bejelentkezhetnek, és így megfelelő lakcímkártyával rendelkezhetnek.) Ilyen esetben azonban szintén hívjuk fel a szülők figyelmét, hogy a tanító néni is ember, iskolát válthat, elköltözhet, megbetegedhet, gyermeket vállalhat, ezért fontos, hogy ne csak a tanító néni személyével, hanem a választott iskola értékeivel is tudjanak azonosulni, ellenkező esetben nehézségekbe ütközhetnek.

Az állami intézmények mellett igen sok alternatív iskola is rendelkezésre áll, jó, ha ezekről is tudunk információval szolgálni a szülőknek. Bíztassuk őket, hogy menjenek el nyílt napra, belépve az épületbe érezzék még a tanoda légkörét, hagyják, hogy hasson rájuk a beszélő környezet. Persze személyfüggő, hogy a szülők mit tartanak pozitívumnak vagy ellenkezőjének. Ha a falfirkák szembetűnőek, egy liberális szülő úgy nyugtázza, hogy „de jó, itt a gyerekek szabadon rajzolhatnak”, míg egy konzervatív szemléletű szülő inkább elhanyagoltnak, rendetlennek, nemtörődömnek találja a közeget.

A cikk teljes egészében elolvasható az Óvodai Vezetési és Nevelési Módszertani Tanácsadó márciusi számában.