Nem pusztán az életet egyszerűsítő tárgyként tekintenek rájuk, hanem olyan kellékként, ami nélkül nm jöhet létre mindaz, amelyre éppen használják, amelyek ma már nélkülözhetetlennek tűnnek az élethez. Például ételrendelés, online vásárlás, e-mailezés, chat- vagy video beszélgetés, facebookozás és így tovább. Éppen a természetes használat miatt az óvodapedagógusnak is – és természetesen a szülőknek is – számtalan tudni- és tennivalójuk van, hiszen akárhogy és akármire nem használható sem az internet, sem pedig egyetlen „kütyü” sem óvodáskorban. Az óvodáskor életkori sajátossága meghatározza a mit, mikor kérdését, de legfőképpen a hogyant.

A mai gyerekek jellemzői

A „digitális bennszülöttek”, azaz, az „új” generációs gyerekek tevékenységszerveződéseinek számos jellemzője van.
– Jellemző a bátorság, a kezdeményezőkészség, szinte a merészség, az „elrontani nem lehet” érzése.
– A kapcsolatokat egy időben élik meg, a valós és a virtuális világban egyszerre zajlanak az események, a kettő szinte már nem is válik el egymástól.
– Kialakul a lépéstartás az információkkal, természetesen nem lehet minden információt fejben tartani, de bármi bármikor megtalálható. Mindez természetes része az életnek, nagyon gyorsak az elérési utak.
– Képessé válnak a gyerekek a többfeladatos feldolgozásra, az úgynevezett multitaskingra.
– A tanulásban természetessé, sőt, nélkülözhetetlenné válik az együttműködés teamben, hálózatban, akár egy közös térben, akár pedig az internet bármely hálózatos formájában, így minden más, hagyományos tanulási munkaforma természetellenes. A csoportmunka, a „vízszintes”, nem hierarchikus szerveződés konnektív jellege nem pedagógiai divat csupán, hanem valós igény is.
– Az interaktivitás által folyamatos a visszacsatolás, amely elősegíti az önszabályozó tanulást. – Észrevétlenül alakít és változtat megoldásain a gyermek, miközben tulajdonképpen tanul.  
– Sokféle érzékszerv működik egyszerre, ezt a gyerek megtanulta már a játékban, sőt, ez a tanulás is egy sajátos játék. Nem véletlenül nevezik a modern tanítási-tanulási formát gamifikációnak.
– Kialakul egyfajta nyelvi leleményesség, amelynek persze veszélyei is vannak, a saját nyelv, esetünkben a magyar nyelv rovására. Nyelvstratégiai feladat ennek egyensúlyba hozása.
– Az egyén és a többiek megoldásai egyenértékűek lesznek, ami elsősorban az elfogadás tekintetében jelentős. Ez a tény adja a digitális tanulás esélyteremtő lehetőségét is.
– Ugyanakkor az is segíti az esélyegyenlőséget, hogy az internet által könnyű hozzájutni az információkhoz.
– A saját világ, saját helyzetek, saját teljesítések azonnali sikerhez vezetnek, amelyben természetesen a pedagógusnak is nagyon komoly szerepe van, hiszen elképzelhető, hogy a siker „vakká tesz”, és leállíthatja a továbblépés motivációját.   

Új típusú pedagógusi hozzáállás

A ma pedagógusának számolni kell mindezekkel a tényezőkkel (és még bizonyára sok más tényezővel), így a pedagógusszerep változásával is. A generációs ellentétek más minőséget hordoznak magukban ma már, hiszen az új generáció bizonyos értelemben vett tudása több és gyorsabb, mint a pedagógusé. Ezt belátni és megélni is nehéz, hozzá kell tennünk azonban, hogy a fiatal, frissen végzett óvodapedagógusok számára már mindez természetes, ők maguk is az Y generáció szülöttei.

Számos jó-gyakorlatot ismerhetünk már ma is, amelyek az általános tanulási folyamatba kisgyermeki szinten építik be a digitális kultúrát mint felhasználási formát. Azok a jók (ebben az életkorban), amelyek játszva tanítanak, és olyan jó-gyakorlatokat is ismerünk, amelyek kifejezetten a fejlesztést, a részfunkciók felzárkóztatását célozzák meg.

A pedagógus részéről mindenképpen szükséges az előszűrés, ha szeretnénk, hogy egy programmal játsszon a gyermek, ezért azt előre meg kell nézni, ki kell próbálni. Az időkeretet (és még számtalan tennivalót) is fontos végiggondolni. A pedagógusnak ki kell választani előre, melyek azok a programok, amelyekkel együtt játszanak a gyerekekkel, melyek azok, amelyeket a kisgyerekre egyedül is rábízhatunk, és melyek azok, amelyek az együttműködésre, a közös, mikrocsoportos használatra alkalmasak – ezzel előkészítve a hálózatban gondolkodás, a teammunka ma már nélkülözhetetlen igényét és képességét.

Az óvodáskorú kisgyermeket nem kell megtanítani gépek kezelésére, éppen elegendő az, ha „csak” használják azokat, akkor és arra, amikor és amire használatuk többet és jobbat nyújt, mint bármi más. Más a feladat, ha SNI-s gyermek fejlesztésére használjuk a technikai lehetőségeket, és más, ha szabadidős játékra.

A digitális kultúra – többek között – arra is való, hogy esélyt teremtsünk. Ha az óvodában jelen vannak az eszközök, akkor mindenki számára egyenlővé válik az ismerethez jutás és a fejlődés lehetősége, adott esetben pedig a direkt fejlesztés is. A spontán játéktól a kommunikáció fejlesztéséig számtalan lehetőséget kínál ez a világ. Ha értünk hozzá, akkor tudni fogjuk kiválasztani, hogy melyekkel szabad, kell élnünk, és melyekkel semmiképpen.

Az óvodai felhasználás lehetőségeinek általános keretei:
– konkrét információk keresése,
– játék,
– pihenés, szabadidő eltöltése,
o    mesék hallgatása,
o    zenehallgatás,
– kreativitás fejlesztése, rajzolás, „építés”, tervezés,
– kifejezett fejlesztés,
o    mindenkinek, általában,
o    sajátos nevelési igényű gyerekeknek,
o    hátrányos helyzetű gyerekeknek,
o    tehetséges gyerekeknek.

Mindez nélkülözhetetlen technikai ismeretekkel is jár, nem egyszerűen a géphasználat rejtélyeivel, hanem a felhasználás számos módjával, például blog írása, online tanulás.
A megnevezett szemlélet, illetve a lehetőségek és feladatok egyaránt vonatkoznak a szülőkre és az óvodapedagógusokra is. Ezért elkerülhetetlen, hogy ezen a téren is szoros legyen az együttműködés, a felelősségünk ebben igen nagy: nekünk, óvodapedagógusoknak kell segítenünk a szülőket is, akik számára ez a világ természetes, de ebben a világban könnyű eltévedni. Mondhatnánk azt is, hogy ebben az életkorban korai ezzel foglalkozni – sokan képviselik ezt. Valóban, a szó klasszikus értelmében nem tanulnak és ne is tanuljanak a gyerekek számítástechnikát, tudatos programozást, sőt, egy sor programot el kell kerülni, részben mert nem való az életkornak, részben, mert veszélyes a függőség kialakulása miatt is. De, mint tudjuk, ezek az eszközök jelen vannak a szülők, így a gyerekek életében is, ezért sokkal előremutatóbb – a hárítás helyett –, ha kitaláljuk azokat a lehetőségeket, amelyek segítségével használni tudjuk a korra amúgy is jellemző kultúra elemeit. Melyek ezek?
– a szabadidő aktív eltöltéséhez (mesék, zenék, játékok),
– a kreativitás fejlesztéséhez (rajzolós, szabad játékok),
– a kognitív és pszichikus funkciók fejlesztéséhez (feladatmegoldós, figyelmet, kitartást, tájékozottságot, ügyességet, érzékszervek működését fejlesztő játékok),
– az együttműködésre irányuló programok (interaktív, többen játszható versenyek, egymás munkáját kiegészítő játékok),
– az érettséget, iskolaérettséget „vizsgáló” programok (gyorsaságot, figyelmet, finommozgást, utasítás követését figyelő játékok).

Látható tehát, hogy akár a kreatív rajzolásban, mese- vagy filmkészítésben, akár a finommozgásban, a számolási készség gyakorlásában vagy éppen a kognitív funkciók fejlesztésében is lehet szerepük az eszközöknek. De a szabad felhasználás sem elhanyagolható, akár játékokról, akár dalok, mesék hallgatásáról van szó. Az internet adta lehetőségek képesek művészi élményt is nyújtani. A zenehallgatás, a mesék, filmek nézése egyfajta passzív, befogadó élményt jelent, ám éppen a digitális technikák segítik az aktív részvételt, magát az alkotást. A különböző meseíró, színdarabokat átalakító, szereplőket formáló, azokat megrajzoló, zenei betéteket is létrehozó programok ma már könnyen elérhetők. A bármely funkciózavarral élő kisgyermek célzott fejlesztése pedig – a régi, hagyományos eszközökhöz képest különösen – számtalan lehetőséget hordoz. Mindegyik esetben szükséges a pedagógus és a szakember általi előismeret, tudni kell, hogy tényleg jó-e az adott program.

A pedagógus feladata felhívni a figyelmet arra is, hogy miért, milyen célból, mit, mikor, hol, mennyit és kivel érdemes és szabad játszani a gyermeknek a számítógéppel, interaktív táblával és bármely, a digitális világ adta eszközzel.

A teljesítményközpontú tanulás nem az óvodai nevelés sajátossága. Az IKT-eszközök – annak ellenére, hogy az eredményeket nagyon pontosan mérik, és azonnal visszacsatolják azokat – nem pusztán az eredményre koncentrálnak, hanem arra is, hogy mire képes, miben és mennyit fejlődött a kisgyermek.   

Az óvodai nevelésnek, a XXI. században is, elsősorban az érzelmi nevelés, a személyiség kibontakoztatása, a közösségben történő szocializáció biztosítása a célja, nem pedig a különböző gépek használatára való tanítás. Nem kell megtanítani a kicsiket a digitális eszközök alkalmazásra, elég, ha csak használják azokat, amikor van értelme. Nem az fontos, hogy van-e a csoportszobában számítógép, vagy bármilyen eszköz, és nem is az, hogy hány percenként ülhet le elé egy gyermek, hanem az, hogy van-e olyan cél és tevékenyég, amelyhez éppen egy digitális eszköz használható, amelynek aktuális alkalmazása szélesebb, mélyebb lehetőségeket hordoz magában, mint bármilyen más megoldás.    

A cikk teljes egészében elolvasható az Óvodai Vezetési és Nevelési Módszertani Tanácsadó című folyóirat decemberi számában.

Kíváncsi Bagdy Emőke és Tari Annamária előadására a témában? Tekintse meg konferenciánkat online! Elérhető előfizetőknek bejelentkezés után az előadás-archívumban.