A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: köznevelésről szóló törvény) 8. § (2) bekezdése alapján a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson köteles lesz részt venni.

Az Alkotmánybíróság döntése

Az alapvető jogok biztosa 2012-ben az Alkotmánybírósághoz fordult, mert álláspontja szerint az ágazati törvény azzal, hogy a szülő kinyilvánított akarata ellenére is kötelezővé teszi a három éves gyermek óvodai nevelésben való részvételét, az Alaptörvénybe ütközően korlátozza a szülőnek az Alaptörvényben biztosított neveléshez való jogát. E rendelkezés ellentétes azzal is, hogy Magyarország a Gyermek jogairól szóló egyezmény 18. cikke alapján vállalta a szülők neveléshez való jogának biztosítását. Az alapjogi biztos szerint a kötelező óvodai nevelés “nyilvánvalóan” korlátozza a szülőnek a nevelés megválasztásához való jogát többek között azáltal, hogy a gyermek ötödik életéve betöltéséig a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alóli felmentést a jegyző hatáskörébe utalja, amelynek bíróság előtti felülvizsgálata kérhető, de a kérelem elbírálásának szempontjai “önkényesen értelmezhetőek,” illetőleg a kérelem benyújtására a hátrányos helyzetű szülőket fogják “rávenni” az intézmények. Ezen túlmenően a harmadik életévben való óvodakezdés nincs figyelemmel a gyermekek életkortól független fejlettségére. Ezért még ha a korlátozás célja legitimnek tekinthető is, akkor is a módszer – az óvodai nevelés korhatárának leszállítása – e cél elérése érdekében nem minősíthető elengedhetetlenül szükségesnek és azzal nem arányos.

Az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította. Az Alaptörvény szerint alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható. Alkotmányellenes a jog tartalmának korlátozása, ha az kényszerítő ok nélkül, önkényesen történik, vagy ha a korlátozás súlya az elérni kívánt célhoz képest aránytalan. Ennek tükrében az Alkotmánybíróság azt vizsgálta, hogy az óvodai nevelés kezdő korhatárának leszállítása az adott cél érdekében szükséges és arányos-e. A határozat szerint az, hogy a köznevelésről szóló törvény az óvodai nevelésben való részvételi kötelezettség korhatárát leszállította, összhangban áll az Európai Tanács Oktatás és képzés 2020 című munkaprogramjában foglaltakkal, amely a kisgyermekkori nevelés kapcsán azt fogalmazza meg, hogy a későbbi oktatás sikerességének növelése céljából különösen a hátrányos helyzetűek esetében 2020-ig a négyéves kor és a kötelező általános iskolai oktatásba lépési életkor közötti gyermekek legalább 95%-ának részt kell vennie a kisgyermekkori nevelésben.

Az Alkotmánybíróság rámutatott, hogy az óvoda kiemelt feladata az anyanyelvi készségek, az életkornak megfelelő mozgásformák és viselkedés fejlesztése, testi, lelki, szellemi egészségük fejlesztése, a szocializáció, a művészeti nevelés, iskolaelőkészítés és – indokolt esetben szakértői bizottság véleménye alapján – javaslattétel az iskolai tanulmányok megkezdésére.

A szülő részére biztosított nevelés megválasztásához való jog nem értelmezhető elvonatkoztatva az őt terhelő kötelezettségtől, sem pedig a gyermek jogaitól. A Gyermekjogi Egyezmény is a gyermek nevelésében elsődlegesen a szülői felelősséget (kötelezettséget) emeli ki. Az óvodai nevelés a gyermek Alaptörvényben foglalt jogai érvényesülése érdekében, testi és szellemi fejlődésének biztosításával, hangsúlyosan az iskolai tanulmányok előkészítését, a közösségi beilleszkedést szolgálja. A köznevelésről szóló törvény kifogásolt rendelkezése bár a három éves korhatárt főszabállyá teszi, alkalmazása alól kivételt enged: a szülő kérésére az ötödik életév betöltéséig széles körben lehetőséget ad a felmentésre. A kötelezettség alóli felmentésnél a gyermek jogos érdekét és családvédelmi szempontokat kell szem előtt tartani. A napi négy órás foglalkozás általánosságban indokolt elsősorban a szocializáció, a majdani iskolai követelményekhez való alkalmazkodás, a társadalomba való beilleszkedés megkönnyítéséhez. A szülő gyermekkel való foglalkozását, nevelési elveit nem gátolja, nem sérti, ellenkezőleg, kiegészíti a közösségben történő nevelés. Amennyiben pedig a gyermek különös érdeke, a családi körülmények indokolják, mód van a felmentésre. A szülő felmentési kérelmének esetleges önkényes elbírálása, az intézmények negatív előjelű beavatkozása nem a jogalkotás, hanem a jogalkalmazás körébe esik. Az Alkotmánybíróság rámutatott, hogy az ágazati törvény vizsgált rendelkezése nem sérti az Alaptörvényt és a Gyermekjogi Egyezményt, a szülői jogok korlátozása – a széleskörű felmentési lehetőségre tekintettel – az elérni kívánt célhoz képest nem aránytalan (3046/2013. (II. 28.) AB határozat).

A cikket teljes egészében elolvashatja az Óvodai Vezetési és Nevelési Módszertani Tanácsadó aktuális számában.