Mit is jelent az erkölcs fogalma? Nézegetve, tanulmányozva, majd összegezve a különböző szótárakat (papír és internetalapút egyaránt), szükségesnek látszott egy olyan „öszvér” megfogalmazást kreálni, amely alapot ad arra, hogy az óvodai nevelés számára használhatóvá váljék a fogalom mint kiindulópont. Az erkölcs tehát: Szabályok, minták együttese, amelyek az emberek magatartását, viselkedését, viszonyulását szabályozzák, irányítják önmaguk, és környezetük biztonságos együttműködésének érdekében, közös értékek felé mutatva az irányt.

Már ebben az „önkényesen” megalkotott „definícióban” is sok az ellentmondás. Saját magunknak, vagy a közösségnek kell-e megfelelni, vagyis: hogyan hozható ez a kettő összhangba, különösen kisgyermekkorban.

 Ezt az értelmezést alapul véve azonnal felvetődnek további kérdések is:

 − Ki, és mi mondja meg, hogy mi a helyes?

− Létezik-e állandóság, egyértelműség abban, hogy mi a helyes, továbbá mindig, mindenhol, minden helyzetben meghatározható-e ez?

− Hogyan egyeztethetők össze az értékek, mi történik akkor, ha értékek keverednek, netán ellentmondanak egymásnak?

− Van-e óvodapedagógiai rendszere a normáknak?

− Képes-e egyáltalán az óvodáskorú gyermek normakövetésre, és ha igen, akkor hogyan?

 Milyen normákat kellene kialakítani a gyereknevelés során, ki mondja meg azt, hogy mely normarendszer a cél, amelyet az óvodában lenne szükséges megalapozni? Hiszen a többféle kultúra és a sokféle személyes állapot (lásd integrált együttélés) eleve sokirányú elvárás- rendszert indukál. Kérdésként merülhet fel továbbá, hogy vannak-e egyetemes érvényű, az óvodában alkalmazható normák.

 Van-e, kialakulhat-e erkölcs az óvodás életkorban, érdemes-e az erkölcsi nevelésről szót ejteni a szó gyakorlati − nem csak elvi − értelmében? Mennyiben tekinthető egységesnek a sokszínű társadalom normarendszere? Létezik-e vagy létezhet-e olyan megfontolás, amely szerint a mai magyar óvodák haladhatnak? Az óvodai együttélés − hiszen a norma az együttélés szükségletéből táplálkozik (!) − önkéntes-e a gyerek számára, vagy kívülről kapott, vállalni való állapot? Ez esetben cél-e, hogy beépüljenek a gyerek értékrendjébe bizonyos együttélési szabályok? Megvalósítható-e mindez úgy, hogy a gyerek az óvodáskor természetes életét élje? Másképp megközelítve: képes-e az óvodás gyerek a belátásra? Ha igen, akkor hogyan, milyen módon lehet ezt elérni, vannak-e ennek egységes szabályai, módszertana?

 A cikk teljes terjedelmében elolvasható az Óvodai Vezetési és Nevelési Módszertani Tanácsadó című folyóirat aktuális számában.