Piros király egyetlen leánya

Gyermekkorunk legszebb meséi egy életen át elkísérnek minket. Válasszuk ki felelősséggel, mit mesélünk gyermekeinknek!

Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy Piros király. Annak a Piros királynak egyetlenegy leánya volt. A Piros király annak is örvendett, de mégis bánta, hogy nem lett neki fiúgyermeke. Egyszer csak háborús üzenetet kap a Fekete királytól. Megáll, s gondolkozik, hogy mármost ő mitévő legyen. Ez a Fekete király olyan erős volt, hogy az egész világ félt és rettegett tőle. Egyszer a leány azt kérdi az édesanyjától:

- Édesanyám, apám hogy nem jár ki az udvarra közénk?

- Ó, édes lányom, nagyon el van gondolkozva, úgy el van búsulva, hogy neked fogalmad nincs.

- Vajon miért, édesanyám?

- Eridj, kérdezd meg, fiam!

Megy be a lány, köszön illedelmese. Az öreg fogadja.

- Édesapám, maga miért olyan csüggedt és bús?

- Na, édes leányom, még örvendek, hogy valaki megkérdez engem. Pedig csak lány vagy, mégis megvan benned a merészség, hogy engem megkérdezzél. Hát megmondom neked. Nézd meg, hová kéne nekem menni. A Fekete királyhoz, s ez olyan gonosz király, hogy mindenkit megver, s minden királytól egy fiúgyermeket követel.

- Nahát, elmegyek én, édesapám!

- Ó, egyetlen lányom vagy, s kifogyjak abból az egyből is?

- Mégis, én apámat nem hagyhatom. Nekem el kell menni.

Veszi magát a leány, felöltözik és rákészül. Kimegy, hoz egy hordó friss vizet a csorgóról. Ahogy kimegy, egy öregasszony elébe áll.

- Adjon Isten jó napot. Öregmama! - köszönti a lány.

- Adjon lsten, leányom! Ej, szerencséd, hogy köszöntöttél engem, mert különben nem sikerülne neked, amit feltettél magadban. Erre megáll a leány, s hallgatja az öregasszony szavait.

- Édes lányom! Apád adni akar neked egy lovat. De te azt el ne fogadd! Hanem menj be az istállóba. Ott találsz egy lovat tiszta szitává válva. De ne törődj ezzel! Fogd meg, s vezesd ki. a többit aztán majd meglátod. A ló majd elmeséli neked a további utakat.

Megy a leány, s kivezeti a lovat. Megszólal akkor a ló:

- Hej, kedves kisasszonyom! Tudtam, hogy sorra kerülök egyszer. Én nyolcvanöt évig hordtam apádat, s most veled kell, menjek hosszú utakra. Na, nem baj! Hozzál ki innen engem, s vigyél ki az udvar közepire.

Kihozza a leány a lovat, a ló összeesett.

- Mit csináljak most már veled?

- Semmit. Csak annyit, hogy hozzál egy teknő búzát, egy teknő tejet, egy teknő szenet. Kapjak kis erőre. Aztán a többi az én dolgom.

Mindjárt került is minden. A ló tényleg erőre kapott.

- Na, most - azt mondja - van egy kis erőm. Ülj fel a hátamra, s menjünk!

Felült a leány a ló hátára, s kimennek a havasba.

- Na, látod innen azt a kicsi rakás fát? - kérdi a ló a leánytól.

- Azt gyújtsd meg azonnal!

Elmegy a lány, s hát a ló két falásból megeszi a parazsat.

- Na, most pattanj a hátamra! Felrepült vele az égig egy perc leforgása alatt.

- Nem elég az erőm - mondja a ló -, még adj nekem kis tejet, búzát és szenet.

Előhozza a lány, s mindjárt megadja azt is neki.

- Na, most ülj megint a hátamra!

Felül a lány, s a ló megjárta vele az eget két perc alatt.

- Na, most már útnak indulhatunk. Menj fel a padlásra, ott van az apád ruhája, kardja, öltőzz fel ügyesen, s a többivel ne törődj!

El is megy a leány a padlásra, meg is kapja az apja ruháját, felöltözik, felköti a kardot és elbúcsúzik a szüleitől, felpattan a lovára, s mennek. De az a ló nyolclábú ló volt, száz kilométert tett meg percenkén. Odaértek egyből a Fél világ körútjára. Ki lakott ottan? Egy huszonnégy fejű sárkány. Ő már látta, s várta.

- Hej, adjon Isten jó napot, királylegény! Rögtön szállj le a lóról, s gyere bé. Pihenj le, mert akkora úttól ki leltetsz fáradva. Le is szállt a lóról a leány. Azt mondja neki a lova:

- Semmit nálam nélkül ne tégy! S ne kérdezz, se ne felelj nálam nélkül! Enni-inni ad a lovának. A ló megmondta neki, ha bemegy, el ne fogadjon semmit a tálból, mert minden étel meg lesz mérgezve. Na, bemegy a leány, kínálja a sárkány.

- Barátom - mondja neki -, köszönöm. De ahogy jöttem, megtelepedtem, s ettem. A lovam is. Nem vagyok éhes, de nehogy kikosarazzalak, falok én is egy falás kenyeret.

Hej, a boszorkányné, a sárkány édesanyja:

- Milyen fehérnép-szag van itten!

- Ez fehérnép? Fogd bé a szád, vén bestia, ne halljak ilyent, mert rögtön kardélre hánylak! (A sárkány nagyon mérges lett.)

- Hej, te, ez csak fehérnép!

- Ne beszélj!

Odamenyen a sárkány, össze-vissza pofozza az édesanyját, orrán, száján folyt a vér. Akkor azt mondja neki:

- Na, nézd meg! Vidd bé a kertedbe a virágok közé. Milyen a fehérnép? Az első dolga lesz, hogy megszagolja a virágot.

- Hát, ha úgy lesz, akkor én abban a percben megölöm.

De a lány minden percen lement a lovához.

- Te vigyázz! Ez leviszen téged a virágos kertjibe, de nehogy egy virágot szakítsál, s azt szagoljad, mert mindjárt meghalsz! Mikor bé mész, a karddal vágjál a virágok közé. S kérdezd meg: ,, Mi az, te engemet a virágok közéhozol? Hát fehérnép vagyok én? Gyere hozzám, ha kertet akarsz látni, mutassak én neked kertet!"

Úgy is történt. Azt mondja a lánynak a sárkány:

- Né, kedves barátom, gyere, leviszlek a kertembe, mutassam meg neked, milyen szép kertem van!

Megy, elöl a sárkány, s a királylány megy utána. De mikor már belép, kiveszi a kardját, s kezdi vagdosni a virágokat.

- Jaj, jaj, jaj! Az istenre kérlek, kedves barátom, többet ne vagdossál!

- Hát mi az? Te engem ide hozol? Hát fehérnép vagyok én, hogy virágoskertbe hozol engem? Adj nekem férfimunkát, hogy abban gyönyörködjek!

Kijönnek a kertből, de a sárkányban a méreg már úgy főtt az édesanyja ellen, hogy alig várta, hogy elkapja, s nyomban kivégezze. Bé is megy hozzá, s ököllel, ahogy csak tudta, agyalta az édesanyját.

- Vén szamár! Ilyen szégyent csináltál nekem! Mind összevágta, mind összemucskolta a virágaimat. Mondtam neked, hogy ez férfi.

- Te édes fiam! Ez fehérnép.

- Az nem létezik!

- Na, vidd a fegyverraktáradba! Nézd meg, hogy érti a fegyvert?

De a lány megint ment a lovához. A táltos azt mondta neki:

- Vigyázz, mert bevisz a fegyverraktárába, ott annyi fegyver van! De te hányd rakásra a fegyvereket mind, hogy össze-vissza törjenek. Hanem legalul van három jó fegyver. Azt húzd ki, s mondjad a sárkánynak: ,, Na, most elhiszem, hogy férfimunkát adtál nekem. Mert én kiválasztottam a három jó fegyvert. Mert csak ez a három jó az egészből."

- Na, kedves barátom, gyere, vigyelek bé, mutassam meg, hogy milyen fegyvereim vannak!

Bé viszi a sárkány a raktárba. Nekifog a királylány, össze-vissza hányja a fegyvereket, mint mikor a fuvaros ledobja a fát a szekérről. S megkapja legalul azt a három fegyvert.

- Na, kedves barátom - mondja a sárkánynak -, csak ez a három fegyver az igazi.

- Na, barátom, ügyes vagy. Igazi vitéz vagy! Ezt már szeretem!

De a sárkányban már úgy főtt a méreg, mint a káposzta. Veszi az öregasszonyt, s agyalja, üti agyba-főbe, hogy az öregasszonynak már annyi ereje sem maradt, hogy a földről feltápászkodjék. Na, akkor a leány elbúcsúzik a sárkánytól:

- Kedves barátom, én útnak indulok.

- Semmi baj. De menj el az én lovammal, mert ez a tiéd csak nyolclábú, de az enyém kilenclábú. (Persze, ez a két ló édestestvér volt!)

- Köszönöm szépen - azt mondja -, itt marad a lovam, s megyek, a tiéddel.

Úgy is történt. Bément az istállóba, kihozta a kilenclábú lovat, s felpattan a hátára. De mielőtt elindult volna, azt mondja a nyolclábú a ki kilenclábúnak, a bátyjának

- Hej, bátyám, vigyázz, mit csinálsz, ha mész az asszonyommal. Úgy vigyázz rá, mint a két szemedre, mert ha már a te gyámságod alatt van, akkor akár te, akár én. Úgy vigyázz rá! Ezt mondta a nyolclábú ló a kilenclábúnak.

Felpattant a lány a ló hátára, s útnak indultak. Percenként tízezer kilométert tettek. Mire odaértek a Fekete király kastélyához, az már a kapuban várta őket. De a lány olyan szép volt, hogy párját nem lehetett találni. Bemegy, s jelentkezik.

- Hát eljöttél, Piros királyfi?

- El.

- Né, ülj az asztalhoz. Szép vagy, gyönyörű vagy!

Mert a Fekete király Fekete városában a népek mind feketék voltak. Olyan szép nem volt senki, mint a leány. És már a Fekete király egyebet sem kívánt tőle, minthogy az üljön az asztalhoz, és ő gyönyörködjék benne.

- Hogy mind lássalak, Hétszépség!

- Fekete királyatyám, én úgy teszek, ahogy mondja.

Leült az asztalhoz, s evett, ivott. Lejött a Fekete király, nézte, s gyönyörködött benne. Mert ki, s jött be megint.

S olyan öröme volt a Piros királyfiban, mintha az egész világot ő nyerte volna meg. Volt a Fekete királynak tizenkét komornája. Azok összebeszéltek.

- Na, nézzétek, most jött ez a legény, s már hova tette? Magához a szobába az asztalhoz ültette. Mik itt vagyunk huszonöt-huszonhat éve. Hazudjunk valamit róla. Pusztítsuk el ezt a gazembert!

- Hát mit is mondjunk?

- Né, szombat este bál lesz - mondta a legnagyobb komorna.

- Elcsaljuk a fiút. A többit bízzátok reám.

Úgy történt. Lent nagy bál. A vendéget becsalják a komornák szobájába, s beszélnek, vele ezt is, azt is. Vasárnap bemegy a legnagyobb komorna a királyhoz:

- Adjon lsten jó reggelt, felséges királyatyám!

- Adjon Isten! Mi a panasz?

- Van magának királyatyám egy hétszépsége. Alig jött ide egy napja, kettő, s már is azzal dicsekedett, hogy: „Amire a királyiatyám vágyik, azt csak én tudnám elhozni".

- Ezt mondta?

- Ezt!

Na, kiment a Fekete király, s megkereste a Piros királyfit.

- Ne, amivel dicsekedtél a leányoknak, azt tedd meg!

- Én nem dicsekedem semmivel.

- Azt mondtad, hogy elhozod, amire én vágyok.

- Isten látja lelkemet, én nem mondtam.

Menyen búsan a lovához.

- Né, te, mi a baj.

- Á, ez kicsi próba, nem nagy. Menj a királyhoz, s mondd meg neki, készítsen el egy nagy hajót, mert azzal menyünk Tündérszép Ilonához, aki után ő már harminc éve jár. De eddig nem tudta neki soha senki elhozni. S abban legyen mindenféle ruha: ezüst, arany és gyémánt. Legyen benne kirakat, s erősen szép bútorok benne.

A királyfi megmondta ezeket a királynak, s Fekete király parancsára meg is csináltak mindent. A hajót bérakták mindennel. A lovat is bétette a Piros királyfiú, de először belérúgott, s az forgáccsá vált.

Na, megy a hajó keresztül a vízen. De a lova kitanította volt a leányt, hogy kapja meg a házat: ,, Nézd meg, ott ház nincs több, csak Tündér Ilonáé. Te menj be hozzá, s kérd meg, hogy Isten nevében adjon neked egy hordó benzint, mert elfogyott, s nem tudunk továbbmenni: pénzért, kincsért, amiért akarja".

El is megyen a leány, s megtalálja a komornát.

- Adjon lsten jó napot, kisasszony drága!

- Adjon lsten! Mi járatban van?

- Ó, édes lstenem! Lenne szíves a királyné, s adna egy kis benzint. Nem tudok se le, se felmenni. Én megfizetném, ahogy akarja. Vagy kölcsön, s mikor visszafelé jönnék, megadnám, vagy, ahogy akarja.

Befut a komorna, s jelenti a királynénak:

- Felséges királyné, itt van egy nagy hajó, s az ember jár, le- s felsírva, mert kifogyott a benzine, s kérte adjunk, mert megfizeti, vagy, ahogy akarja.

- Eridj, gyorsan, s gurítsd ki azt a hordót!

Elmegy a komorna, s gurítja ki a hordót a tengerszélig. Na, azt mondja a Piros királyfi a leánynak:

- Ezért a jóságáért jöjjön a királyné ide a hajóra, s gyere te is.

Akkor ad a komornának egy ruhát. Az megy nagy örömösen vissza. Nézi Tündér Ilona.

- Hej, be szép ruha! Ki adta neked?

- Hej, királyné! Itt ez a hajó. Ott drága ruha, ezüst, arany és gyémánt mind megtalálható. S azt üzenik, hogy legyen, szíves jöjjön, s válasszon magának.

Küldi vissza a szolgálót, hogy válasszanak ki neki is egy rend ruhát. Piros királyfi ad is neki egy rövidet. Persze úgy, választotta ki, nehogy jó legyen, ne pászoljon Tündér Ilonára.

Visszaküldi Tündér Ilona a komornát. De akkor egy hosszút adnak neki, s azt viszi fel a királynénak. Persze, a komorna megy vissza, hogy ez sem jó.

- Kedves kisasszony, mondja meg a királynénak, hogy jöjjön el ő maga, s válasszon magának ruhát, amilyent akar. A benzint úgyis visszahozom én neki, vagy megfizetem ott helyben. Elmegy a királyné a hajóra.

- Parancsoljon, kedves királyném, a hajóra! Mert van itt mindenféle ruha, hosszabb, rövidebb. A benzint én megfizetem, attól ne féljen.

De amikor már a királyné belépett, a hajó el is indult. Észrevette ezt Tündér Ilona. Azt mondja:

- Ide figyelj! Nem bánt engem a lélek, hogy elloptál. Mert amilyen szép legény vagy, ha magadnak vinnél. De bánt a lélek, hogy nem magadnak viszel, hanem annak az örökös sátánnak.

- Minden úgy lesz, ahogy az Isten akarja - ezt válaszolta Piros királyfi.

Megérkeznek a Fekete királyhoz. Mikor a Fekete király meglátja Tündér Ilonát, nyakon csípi, s azt mondja neki:

- Na ugyibár, horogra akadtál? Most már nincs több szavad. Megesküszünk.

- Hogyne, ha elhozod az aranyménesemet, s megfejed, s abba a tejbe megfürdünk te is, én is. Akkor elmegyünk esküdni.

- Hát azt ki hozza el?

- Aki engemet elhozott.

Na, elmegy a Fekete király a Piros királyfihoz.

- Kedves királyfi, megint van egy kis baj.

- Mi?

- Né, el kell, hozzad Tündér Ilona ménesét. De nem baj, mert ha te ezt elhoztad, téged nyomban elbocsátlak. Többet nem kell, tűrjél egy percet se, amiért segítettél rajtam.

Lemegy megint a lovához a leány.

- Na, mi a baj?

- Né, te, mi van. (S elmondja neki).

- Hát ez egy kicsit vitás. De hát azért megtesszük. Eridj, mondd meg Fekete királynak azonnal nyúzasson meg kilencvenkilenc bihajt. A bőrit tegyed rám, s indulunk máris útnak. Ne búsulj semmit se, kedves kisasszonyom!

Na, úgy is tettek. Megnyúztak kilencvenkilenc bihajt. Azokat a bihajbőröket ruházták a ló hátára.

- Na, mehetünk is.

Na, el is mennek. Általmennek a tengeren. Ott volt a Tündér Ilona aranyménese. Na, azt mondja a ló a leánynak:

- Kedves kisasszonyom! Jól vigyázz, mert én nyerítek kettőt. A harmadik nyerítésre jön a mén, az ő vezetőjek. Ide fog jönni, s ha látod, hogy nem győzök, ott a kardod és segíts nekem.

Úgy is történt. A leány megbújt egy makkfánál. Nyerít a ló, akkorát nyerített, hogy hetedhét országon túl, még azon is túl meghallották. Meghallotta az aranyménes ménje is. Visszanyerített, ez újból vissza neki. Harmadszorra már ott volt az aranymén is.

Nekifognak a verekedésnek. De az aranymén kilencvenkilenc bőrt kellett leharapjon róla. De a másikról csak hármat-négyet. Addig verekedtek, hogy az aranyménnek már folyt a vére. Akkor a leány leszökött a fáról.

- Na, kedves kisasszonyom, fogd a kantárt, s vágd a fejibe, s mehetünk!

S mennek is. Azt mondja akkor a hétlábú ló a kilenclábúnak (mert testvére volt):

- Édes bátyám, jól elvertél engemet!

- Úgy kell neked, ha te olyan országban lakol, ahol nem élnek emberek!

A leány akkor megfogja a két kantárt, felkap a paripájára, s vezeti az aranymént. S megy a mén után az egész ménes.

- Na, királyatyám, itt van ez is.

- Na, most ki feji meg? - kérdi a király Tündér Ilonától.

- Aki a ménesemet elhozta, az.

Na, hívatják megint Piros királyfit, né, miről van szó. Az megy megint a lovához.

- Na, kedves lovam, né, miről van szó.

- Na, egyet se búsulj! Eridj csak bátran fejni. Mert én egy olyan felhőt támasztok, és akkora esőt teremtek, hogy egész hasig ér majd a lovaknak, úgyhogy te megfejheted nyugodtan a kancákat. S fúvok én majd olyan hideget, hogy mind a vízbe fagynak.

Úgy is történt. Olyan eső lett, s a táltos megfagyasztotta a vizet. Ment a leány, s mind megfejte a kancákat, s a tejüket betette egy hordóba.

- Na, ez is megvan. - mondja a Fekete király Tündér Ilonának. Közben a leány lova olyan forrót fújt a tejre, hogy az úgy főtt, mint karácsonykor a káposzta.

Na, mondja most a király Tündér Ilonának:

- Menj be, fürödj meg!

- Nem, mert hamarább megy be a férfi a fürdőbe. Majd megyek utánad én is.

A Fekete király bé ugrott a fürdőbe, de még a csontja is megolvadt benne. Akkor a ló megállott a fúvásban. A király csontjait kidobták onnét. S a leány újból megfejte az aranyménest.

- Na, most gyere te ide - mondta a tündérleány -, te fáradtál értem. Legyek a tiéd. Csak még van egy próbám, mit kell, még tégy: tizenkét paptól el kell, hozd a szenteltvizet, a szenteltvíztartóval együtt.

Na, megy megint a leány a lóhoz. Azt mondja neki a ló:

- Idáig ment, ahogy ment, de ez már aztán nehéz próba lesz. Mert nem tudlak odáig vinni, ahol az a tizenkét pap őrzi a szenteltvizet, csak a határig. Onnan te gyalog kell, hogy menj. Ha én mennék, biztos, hogy sikerülne, de csak te magad mehetsz bé. Mindegy, ügyes leszel, s ha rest találsz lenni, az is a te bajod lesz.

Na, mármost fogja magát a leány, s úgy csinál mindent, ahogy a ló mondta. Pontosan tizenkét órára megérkezett a papok határához. Azok éppen tizenkét órakor ebédeltek, s utána kimentek az imádkozó helyekre. De egy otthonmaradt, s őrizte a szentelő kannát. Éppen oda feküdt le a kanna mellé, s őrizte.

Na, elment a leány, s elkapta a kannát. De ahogy visszalépett, a ruhája széle odaért a pap kezéhez. S az felébredt. A pap észrevette, hogy járt itt valaki, mert nem volt sehol a kanna. Kereste a kannát, s nem kapta. Akkor kezdett ordítozni, kiabálni. Odamentek a papok, s kérdik, hogy mi a baj. Mondja nekik:

- Valaki elvitte a szentelő kannát.

- Nem baj semmi, mert megbánja azt! Megátkozom: „Ha nő volt, legyen férfi! Ha férfi volt, legyen nő! Egyéb semmi.” Az átkom eléri.

Ha a határt elérte volna, nem fogja meg az átok. De még volt két lépés addig. Így a lányból férfi lett. A lova már tudta azt. De ő még nem tudta.

- Sikerült? – kérdi a ló.

- Igen.

- Na, evvel te fogsz megesküdni, Tündér Ilonával.

Magához vette a kannát Piros királyfi, s azt mondta Tündér Ilonának:

- Itt maradunk, vagy menjünk haza?

Na, megkérdezték a legnagyobb komornától, hogy áll ez a kastély. Az megmondta: a legényszobában van egy vessző, azzal üsd meg a kastély három sarkát, s lesz belőle egy fekete alma. Ha feldobod, ugyanaz a fekete város lesz belőle.

Megtörténik ez is. Veszik a mént, felülnek, s mennek mind a ketten. Odaérnek a világ közepéhez, az ördöghöz.

- Hej, látom egyedül mentél, s most meg másodmagaddal érkezel. Ugyan nagy vitéz vagy kedves barátom.

Leszökik Piros királyfi s a felsége a lóról. A méneket viszik bé az istállóba. Azt mondja a nyolclábú ló a bátyjának:

- Mit mondtam neked te, úgy vigyáztál rá?

- Kedves öcsém, én megmondtam neki, hogy viselkedjék, s ha két lépéssel hamarább jön a határig, nem éri utol az átok.

- Elég baj az nekem – mondja a nyolclábú-, hogy én leányt hoztam, s most férfit viszek haza. Na de mér mindegy. Most te maradsz itt? – kérdi a nyolclábútól.

- Hát, ha tűk mentek, én is megyek.

- Készülj rá, hogy mikor megyünk, te is gyere!

Na, a Piros királyfi s a felesége megpihennek, s persze kezdenek enni. Egyszer csak mit mond a huszonnégy fejű sárkány:

- Te, barátom, tudod, mit álmodtam? Azt álmodtam, hogy el kéne, hozzad az aranysalátát, hogy abból együnk az egészen.

- Jól van barátom, csak éppen megpihenek, s megyek is.

Hát ki adta ezt a tanácsot? A huszonnégy fejű sárkány anyja, az öreg boszorkány. Megy Piros királyfi az istállóba, s mondja neki:

- Nem baj. Hanem ide figyelj! Mondd meg neki, hogy velem akarsz menni. Elhozzuk mi a salátát, ne félj.

- De az aranysaláta egy olyan veszélyes, puszta helyen termett, hogy aki odajutott, többet vissza nem tért onnan. De ő felült a kilenclábú lóra, s ott is termett. Meg is látja az aranysalátát, de az olyan szép volt, hogy ő még olyan szépet életibe nem látott.

Azt mondja akkor neki a lova:

- Tizenkét órakor jön tizenkét vad bika, hogy igyanak vizet. Utána lefeküsznek, s akkor te egykettőre megtöltöd salátával a kosaradat. Hanem ide figyelj; tudsz te lőni?

- Tudok.

- Na, akkor lődd meg azt a fekete bikát, mert abba van a huszonnégy fejűi sárkány anyjának az ereje. Aztán majd meglátod, még mi lesz.

Na, úgy is lett. Eljön a tizenkét óra, jött a tizenkét vad bika, Piros királyfi kikapta a fegyverit, s a tizenkettedik bikát megölte. A bika hármat-négyet kecskebukázott, abból kijön tizenkét dangó. A tizenkét dangót megragadja, tizenegyet megszorít helyben, a tizenkettediket beteszi a zsebébe. Felszökik a lovára, s jön a salátával.

- Hej, milyen salátát eszünk mi!

- Eszünk, eszünk, csakhogy az én menyasszonyom készíti el, s nem a te anyád. Mert én is akarok enni belőle, ahogy én szeretem. De már az öregasszony nyegett, nem volt semmi ereje, mint akinek már alig van élete.

- Jaj, lelkem-fiam, jaj, lelkem, fiam! Nem bírom ezeket az idegeneket! Adj utat nekik, mert rosszul vagyok! Ne haljak meg itten! Menjenek innen!

- Mit csinálsz ilyen szégyent nekünk? Elküldted őket salátáért, most itt van, egyed.

- Nem kell nekem már semmi sem.

- Dehogynem! Most már én is akarok ebédelni belőle.

Csinál Tündér Ilona mindjárt egy jó ebédet. Azt mondja akkor a Piros királyfi:

- Na, ha a te anyád így viselkedik, akkor a te kastélyodba soha be nem lépek.

- Ne törődj vele, barátom! Te barátom, akármikor jöhetsz hozzám.

Akkor elindulnak a fiatalok haza. Mikor a határhoz értek, Piros királyfi kivette a dangót, s összenyomta. Az öregasszony mindjárt kilehelte a lelkét. Akkor Kilenclábú nyerített egyet, s mindjárt utána vetette magát a többinek.

Na, meg is érkeznek haza, a Piros király városába. Pontosan este tízkor érkeztek meg.

- Na, mit csináltunk, kedvesem? - kérdezi Tündér Ilona?

- Semmit. Ott az aranyalma, dobd fel, s lesz belőle egy aranykastély. Apám ne is tudja majd, hogy ki van itt. Úgy is tettek. Reggel, amikor Piros király megébred, kinéz az ablakon, csak dörgöli a szemét. S kelti fel a feleségét.

- Kelj fel te asszony, s nézd meg, mi van itt!

- Miért?

- Nézzél csak ki az ablakon! Kinéz, s csodálkozik.

- Ki lakik ott, abban a kastélyban? A tegnap még semmi se volt, most meg ott van. Hát ez csuda!

Leküldi a király az inasát, hogy nála jelentkezzék ebédre, akárki is az. Viszi a papírt az inas. Olvassa Piros királyfi, s visszaírja: „Hogyne, jelentkezem!” Délben veszi a feleségét, s karonfogva mennek a királyhoz. Köszönnek. Mikor meglátják piros királyfit, örömmel fogadják. S kérdik, melyik király fia, honnét jöttek, mint jöttek. Ez kérdi a királytól:

- Nem haragszik meg, amiért ide telepedtem meg?

- Nem, csak egy kicsit meglepődtem.

A beszéd során kérdi a királyfi:

- Magának van gyermeke?

- Hej, királyfi, nekem volt egyetlenegy leányom. De az is elment. Tudja az lsten, hogy még visszajön-e valamikor. Elment a huszonnégy fejű sárkányhoz, a Fekete királyhoz. Onnan vissza még senki se jött, aki odament egyszer.

- Na, ha itt volna maga előtt, megismerné?

- Nem!

Akkor felkel a királyfi, s megcsókolj a az apját.

- Én vagyok, édesapám!

- Milyen jegyed van neked? Mutassa a jegyet a testén.

- Na, de hát nem vagyok lány, mert fiú vagyok.

- Akkor meg nem lehetsz az enyém!

- Dehogynem! Né, hogy jártam, apám. S mint jártam. Nem voltam elég ügyes, s megátkoztak.

Na, akkor a nyakába szökik az anyja:

- Annál jobb, te - azt mondja. - Legalább lesz fiúgyermeked. Légy boldog, mert lesz, aki téged felvált!

A király örömében rögtön kihirdette hetedhét országon át, hogy ekkor, s ekkor lesz a lakodalom. A királyfi akkor gondolt egyet, s az aranykastély mellé varázsolt egy aranytemplomot huszonnégy pappal. Megesküdtek Tündérszép Ilonával, s még most is élnek, ha meg nem haltak.

2013-08-06

Írta: mesetar.hu

Rovat: mese

Szeretnék ilyen híreket kapni >>

	BELÉPÉS			KAPCSOLATFELVÉTEL

	MOBILAPP			KIPRÓBÁLOM DÍJMENTESEN

Piros király egyetlen leánya

Piros király egyetlen leánya

Pedagógiai-szakmai ellenőrzési segédlet óvodapedagógusoknak, óvodavezetőknek

Online szakmai anyagunk a tanfelügyeleti ellenőrzésre és az önértékelésre készít fel a jogszabályi háttér és a gyakorlati feladatok bemutatásával.