Silda községben járt nagyapámnak a nagyapja, ő mesélte, hogy ott olyan buta a bíró - de az egész falu népe is -, hogy ember olyat még nem látott.
Egy asszony ment a bíróhoz.
- Jaj, bíró úr, lakodalom lenne nálunk, de egy csepp sót sem lehet kapni mostanában, mit csináljunk?
- Édes lányom, vesd el a maradék kis sótokat, majd megszaporodik az, csak jó trágyás földbe vesd!
Úgy is csináltak. A legkövérebb földet fölásták, elgereblyézték, belevetették a csepp sót. Telt-múlt az idő, megázott a föld. Kelt is ott rengeteg árvacsalán. Nyalogatták az emberek, asszonyok, kóstolgatták.
- Hű, milyen csepp, és már milyen jó ereje van!
Csak várták, várták, de nem fehéredett meg a csalán, nem lett belőle só, a lakodalom ideje pedig eljött.
Más faluból hozott a vőlegény menyasszonyt. Sildában alacsony emberek voltak, csepp házakat építettek, hát nem fért be a szép magas menyasszony az ajtón. Megállt az ajtó előtt, mögötte meg a nagy hosszú sor, a lakodalmi menet.
Tanácstalanok voltak az emberek:
- Mi lesz itt, hogy nem fér be a menyasszony?
Azt mondja az egyik násznagy:
- El kell vágni a lábából!
Közbevág a bíró:
- Hohó, én mondom meg az igazat! A feje nem fér be, azt kell levágni!
Belekottyant egy menyecske:
- Hozzam a fejszét?
A gazda is rátoldott:
- A fejszét hozhatjátok, de azért, hogy kiüssem vele az ajtófélfát, mert kár lenne a szép menyasszony fejééért.
Nagyapám nagyapja nem győzte hallgatni a sok bolondságot.
- Sose poroskodjanak a lakodalom napján, inkább hajoljon meg a szép menyasszony! - tanácsolta nekik.
Lehajlott és befért. Örültek a lagzisok, mindjárt fő helyre ültették nagyapám nagyapját, nagy lett a tekintélye. Biztatták:
- Igyon, egyen! Hol termett magában ekkora ész, hogy ilyet ki tudott találni? Igyon, egyen!
Az esküvőn a bíró is ott volt. Restellte a menyasszony rokonai előtt, hogy mennyire körülnőtte a gaz a templomot.
- Emberek, ha vége a lakodalomnak, jól kimulatták magukat, az asszonyok éjjel-nappal fonjanak egy vastag kenderkötelet, az emberek meg arrébb húzzák a templomot a gazból. Szégyen, gyalázat, de a templomukat teljesen benőtte a sok csalán, szeder, minden.
Mikor az asszonyok készen lettek a rengeteg kötéllel, a bíró nagy hetykén odaszólította az embereket a templomhoz:
- Hozzák a kötelet, emberek, tekerjük jól körül a templomunkat! Egyszerre rántsuk meg! Hó-rukk!
A kötél engedett.
- Már jött, emberek, hej, már jött!
De bizony nem jött a templom semmit. Restellte a bíró, hogy megint bolondságot talált ki.
Silda községbe érkezett egy vándor, macskával a hóna alatt. Sildában nem ismerték a macskát, úgyhogy nagyon elszaporodtak az egerek, a magtárakból mind kiették a búzát.
Kérdezgették az ismeretlent:
- Mit árul?
- Macskát.
- Mire való az?
- Pusztítja az egereket.
- Úgy? Hogy adja?
- Egy véka aranynál nem adom alább.
A bíró:
- Huj, megvesszük, kifizetjük, megvesszük!
Adták neki a véka aranyat. Az meg ugyancsak kilépett vele, nehogy a falusiak meggondolják a dolgot.
A bíróék meg tanakodtak, hogy mit ehet ez az állat.
- Szaladj csak a vándor ember után, fiam, kérdezd meg, mit eszik az állat!
A gyerek szedte a lábát, kiabált:
- Mit eszik az állat?
Egyet-mást.
Az meg úgy értette, hogy embert, marhát.
- Bíró úr, mit tettünk?! Embert, marhát eszik a macska!
- Jaj, végünk, végünk! Mindegy, el kell pusztítanunk, míg ő el nem pusztít bennünket!
Rágyújtották a macskára a házat. A macska nagy prüszkölve valahogy kimenekült, fel a magtár tetejére. Az embereknek sem kellett több, felgyújtották azt is. A végén az egész falut leégették, szegények maradtak, mint a templom egere.
A bíró mégsem veszítette el a kedvét.
- Emberek, földönfutók lettünk, én mégis olyat gondoltam ki, hogy elsők leszünk a vármegyében. Felmegyek a holdra.
- Hogy, bíró úr? - hitetlenkedtek a falusiak.
- Hogy? Ejnye, de kishitűek vagytok! Szerzünk sok hordót. Látjátok azt a nagy hegyet? Milyen közel van ahhoz a hold! Egymásra rakjuk a hordókat, majd a botommal felhúzogatom, és feljutok a holdra.
Hordták a hordót, guringatták fel, tolták a nagy hegy tetejére. A bíró meg egymásra szedte fel mindet.
- Emberek, adjanak még vagy kettőt!
- Bíró uram, honnan, ha elfogyott?
- Ó, ti ostobák, vegyétek ki a két alsót, az már úgy sem kell!
Az emberek szót fogadtak, kihúzták a két hordót, a többi meg szétgurult. A bíró lezuhant, kezét-lábát törte, még a fejét is jól beütötte.
Ha a bíró le nem esett volna, az én mesém is tovább tartott volna.